Kézilabda
Koronczai Petra

Tenisz: Piros Zsombor negyeddöntős Budapesten

Publikálva: 2021.09.30 Frissítve: 2021.09.30 Tenisz

Az esős csütörtökön az MTK Budapest két teniszezője volt érdekelt a Budapesten zajló 25 ezer dollár összdíjazású női és férfi ITF-tornán: Piros Zsombor egyesben negyed-, Nagy Péter párosban elődöntőbe jutott.

Az éjszakai és reggeli esőzések miatt csütörtökön délelőtt a Nemzeti Edzésközpontból a BVSC Szőnyi úti teniszcentrumába költözött át a Budapesten zajló 25 ezer dollár összdíjazású női és férfi ITF-tenisztorna. S bár sokáig úgy tűnt, hogy a helyszínváltozás csupán ez utóbbiakat fogja érinteni, végül a hölgyek sem maradhattak a NEK-en, a salakpályák ugyanis egész napra alkalmatlanok lettek a játékra. Az ő meccseiket kezdetben kora délutánra tervezték, ám a csúszások miatt végül péntekre tették át a női találkozókat. Az MTK Budapestet így két játékos, Piros Zsombor és Nagy Péter képviselte a csütörtöki nyolcaddöntőkben.

Előbb Nagy Péter az Federico Iannaccone ellenfeleként volt érdekelt. Az olasz 2 óra 14 perc alatt győzte le a tornán ötödik kiemelt sportolónkat.

A két játékos az első szettben óriási csatát vívott egymással, s csupán a tiebreak döntött az olasz javára. A hosszú már-már maratoni labdamenetek láthatóan kifárasztották Nagyot, aki a második szettben már nem tudott játékot nyerni, így 7:6, 6:0-ra kapott ki. Párosban már jobban sikerült a mérkőzése a teniszezőnknek, és Borsos Gáborral a Buvaysar Gadamauri, Colin Sinclair belga, észak-mariana szigetekbeli páros ellen egy 7:5, 6:4-es győzelemmel zárta a napot, és az elődöntőbe jutott.

A második kör egyik legérdekesebb mérkőzésének a Piros Zsombor-Boros Attila találkozó ígérkezett, hiszen utóbbi eddig az egyik legnagyobb meglepetést okozta azzal, hogy első felnőtt nemzetközi tornáján a második fordulóba jutott.

A Vasas még juniorkorú játékosa láthatóan jól felkészült az első kiemelt Piros ellen, hiszen 3:3-ig fej-fej mellett haladtak. Ekkor azonban az MTK Budapest korosztályos Grand Slam-győztese a legjobb pillanatban breakelt, s ezt az előnyt megtartva, 6:4-re nyerte az első szettet. A másodikban már érezhető volt, hogy Boros nem lesz képes a fordításra, bár még ekkor is derekasan harcolt, Piros a fontos pontoknál mindig jobban döntött. Boros szerint ez egyértelműen ellenfele rutinjának volt köszönhető. Piros végül 6:4, 6:3-ra nyert, és a következő körben  a cseh Filip Duda lesz az ellenfele.
 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!