Taekwondo
Patakfalvy Luca

Tenisz: Piros Zsombor ismét csodát tett, de a magyar csapat kikapott a horvátoktól

Publikálva: 2021.11.28 Frissítve: 2021.11.28 Tenisz

Piros Zsombor újabb bravúrja sem volt elég, a magyar válogatott 2-1-re kikapott a horvát csapattól vasárnap a tenisz Davis-kupa-döntő torinói csoportjában, és mivel szombaton 2-1-re ugyancsak alulmaradt az ausztrálokkal szemben, így nem jutott tovább.

A vasárnapi első meccsen egy győztes és egy vesztes csapat szállt szembe, a 2005-ben és 2018-ban DK-bajnok horvátok ugyanis csütörtökön 3:0-ra verték az ausztrálokat, akiktől a – klubunk két kiválóságával, Fucsocvics Mártonnal és Piros Zsomborral felálló – magyarok szombaton óriási csatában 2-1-re kikaptak.

Köves Gábor kapitány elsőként az eddig csak párosban szóhoz jutott Marozsán Fábiánt küldte pályára, aki Nino Serdarusiccsal szállt szembe. A világranglistán 359. magyar – aki nemrég elődöntős volt a bergamói Challenger-tornán –, valamint 242. helyen álló ellenfele is stabil adogatójátékokkal kezdett, az első bréklabda a 24 éves ellenfél előtt adódott. Ő élt is a lehetőséggel, majd nem sokkal később kiszerválta a 35 perces játszmát.

A folytatásban a nézőtérről egy rezesbanda által is támogatott Serdarusic rontott kevesebbet, és a tavalyi magyar bajnok 3:3-nál – némi balszerencsével – elvesztette az adogatását. Az ellenfél 5:3 után már nem ingott meg, és 1 óra 11 perc elteltével a hetedik ászával lezárta a mérkőzést. A horvátok ezzel a megnyert találkozóval már biztosan csoportelsők, azaz bejutottak a negyeddöntőbe, amelyben hétfőn az E-csoportban győztes olaszokkal szállnak szembe.

A magyar-horvát párharc második meccsén a szombaton megsérült Fucsovics Mártont (40.) helyettesítő szintén MTK-s Piros Zsombor (282.) csapott össze a 2014-ben US Open-bajnok Marin Csiliccsel (30.) a torinói Pala Alpitourban. A horvát klasszis húsz tornán diadalmaskodott, az amerikai nyílt bajnokság mellett az Australian Openen és Wimbledonban is vívott döntőt, vezére volt a három éve Davis-kupa-győztes csapatnak.

A 22 éves magyar 3:0-nál iratkozott fel az eredményjelzőre, bréklabdáig egyszer sem jutott el a 198 centis ellenfél adogatásainál, aki 5:2-nél nem tudott élni fogadóként a játszmalabdájával. A szettet viszont a budapesti játékos néhány bravúros mentésének köszönhetően nem tudta kiszerválni, Piros váratlanul lebrékelte a horvát sztárt. Nemsokára azonban ő is elvesztette az adogatását, ami egyben a szettbe került.

A második felvonás első gémjében Piros lábfeje egy kitámasztásnál megbicsaklott, ezért ápolási szünet következett, és a fizioterapeuta tapasszal rögzítette a sérült bokát. A közjáték inkább Csilicset zavarta meg, akinek már nem annyira működtek a félelmetes szervái, miközben a magyar remekül tartotta játékban a labdát, s ennek jutalmaként másodszor is brékelte riválisát. Csilics ezúttal is rögtön visszavette az elvesztett szervát, majd 5:5-nél megint elbukta a sajátját, Piros pedig egy kiváló adogatójátékkal kiegyenlített.

Jöhetett tehát 1 óra 37 percnél az utolsó játszma, melyben Csilics könnyedén, Piros viszont küszködve hozta a szerváit, mígnem az erőn felül teljesítő magyar – akiről rendre falként jöttek vissza a labdák - egy bréklabdánál kettős hibát ütve 1:3-as hátrányba került. A bosnyák származású ellenfél azonban 1:4-nél sem nyugodhatott meg, Piros újra brékelt (3:4), majd 5:4-nél már a meccsért adogatott. Ekkor negyven-semmije is volt, ám végül csak a hatodik mérkőzéslabdáját tudta kihasználni, és 2 óra 33 perc alatt nyert, az ausztrál John Millman szombati legyűrése után a második bravúrját bemutatva Torinóban.

Az 1-1-re álló párharc páros meccsén Marozsán Fábián és az MTK Budapest játékosa, Nagy Péter (képen jobbra) küzdött meg a párosban világelső és idén olimpiai, valamint wimbledoni bajnok Mate Paviccsal és Nikola Mekticcsel. A balkezes Pavics és a jobbkezes Mektics ebben az évben kilenc tornán győzött, az elődöntőig jutott az ATP-világbajnokságon, és 61 (!) nyert meccsnél tart.

Az első látásra egyenlőtlennek tűnő találkozó hosszú és látványos labdamenetekkel indult, negyedóra elteltével még mindig csak 1:1 állt az eredményjelzőn. Mindkét páros eredményesen hárította a bréklabdákat, hatalmas röptecsaták zajlottak a hálónál, majd az izgalmas rövidítésben az ellenfél két játszmalabdát elszalasztott, a harmadiknál viszont Mektics jó testszervával lezárta az egyórás szettet.

A folytatás már jóval simábban alakult, a favorit horvátok 2:1-nél és 5:2-nél is brékeltek, így másfél óra alatt „hozták a kötelezőt".

A 2005-ben és 2018-ban DK-bajnok horvátok a hétfői negyeddöntőben az E-csoportban győztes olaszokkal szállnak szembe. A magyar válogatott jövőre selejtezőt vív a világcsoportban. A Davis-kupa negyeddöntőjébe a hat csoportgyőztes mellett a két legjobb második kerül be.

Eredmények:
Davis-kupa, D csoport, 2. forduló:
Horvátország-Magyarország 2-1
--------------------------------------------------------------
Marozsán Fábián–Nino Serdarusic 4:6, 4:6
Piros Zsombor–Marin Csilics 4:6, 7:5, 6:4
Marozsán Fábián, Nagy Péter–Mate Pavics, Nikola Mektics 6:7 (6-8), 2:6

Piros Zsombor így nyilatkozott az MTSZ-nek a győzelme után.

(Forrás: MTI; a képek forrása: Magyar Tenisz Szövetség)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!