Atlétika
Szabó Beatrix

Tenisz: Piros Zsombor elődöntős a finnországi Challenger-tornán

Publikálva: 2022.07.22 Frissítve: 2022.07.22 Tenisz

Piros Zsombor két szettben verte a nála magasabban rangsorolt Maximilian Martert a finnországi Challenger-torna negyeddöntőjében, így szombaton a döntőért játszhat.

Klubunk ifjú teniszezője, Piros Zsombor a héten a finnországi Challenger-tornán szerepel, péntek délután pedig a tamperei esemény negyeddöntőjében a torna harmadik kiemeltjével, Maximilian Martererrel csapott össze, miután két nappal korábban az olasz Luigi Sorrentinót verte háromszettes, közel két és félórás csatában.

Az első szettben 2:2-ig gond nélkül hozták az adogatásaikat a felek, ekkor viszont Piros semmire vette el német szerváját. A magyar játékos a folytatásban sem engedte az ellenfelének, hogy bréklabdáig jusson, majd 5:3-nál újabb jó fogadójátékot követően megnyerte a játszmát.

A mérkőzés az első szetthez hasonlóan folytatódott, Zsombi továbbra is magabiztos volt az adogatójátékai során. Egészen 3:3-ig, amikor gyors egymásutánban négyszer kellett bréklabdát hárítania teniszezőnknek – a játékot végül sikerült behúznia, ami akkora lendületet adott neki, hogy a következő két gémet, így a meccset is megnyerte. Piros készülhet az elődöntőre, amelyben a francia Laurent Lokolival csap össze a döntőbe jutásért.

CHALLENGER-TORNA, TAMPERE (FINNORSZÁG)
NEGYEDDÖNTŐ
Piros Zsombor (ötödik kiemelt)–Maximilian Marterer (német, harmadik kiemelt) 6:3, 6:3

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!