Atlétika
Krizsán Xénia
Teniszezőnkkel a Magyar Tenisz Szövetség weboldala készített interjút a Davis-kupa fordulója után.
Több mint egy hét telt el a fantasztikus mérkőzés óta, amikor Piros Zsombor Tatabányán begyűjtötte legújabb Top 100‒as skalpját, a francia Benjamin Bonzi bravúros legyőzésével (7:6, 6:3), és megszerezte a vezetést válogatottunk számára. Hősies helytállással, hatalmas küzdelemben önmagával is, mert a vége felé már látszott, hogy problémái vannak, nem is tudott kiállni másnap. Most Vilniusban kellene játszania, de beáldozta magát Magyarországért, aminek egyhetes kényszerpihenő lett az ára – de nem bánta meg, nem cserélné el az újabb fantasztikus sikerét semmiért Davis-kupa-specialistánk.
‒ Hogy vagy?
‒ Köszönöm a kérdést, nemrég kezdtem el edzeni, majdnem egy hetet kihagytam. Ki kellett vágni a vérhólyagot a lábamból, még nem tudok csúszni, de már jól tudok mozogni, szerintem keddre jól leszek a következő versenyem kezdésére. Szóval játszom jövő héten, nem leszek százszázalékos, de a lábam szerintem már jó lesz, ezért merem bevállalni.
‒ Miből indult ki ez a probléma?
‒ Senki sem tudja. Legutóbb 2019‒ben volt ilyen fajta sérülésem, akkor fel kellett adnom egy meccset miatta, ott is nagyon fájt, de nem volt véres, mint most a bőrkeményedés alatt a talpam. Ezért nem tudtam sajnos játszani a mindent eldöntő mérkőzésen. Elég intenzívet edzettem csütörtökön, a Davis‒kupa előtti napon Valkusz Mátéval, nagyon sokat csúsztam, meg rendkívül sokat mozogtam, aznap este kezdett el fájni, lüktetni, és másnapra se lett jobb.
‒ Pénteken pedig mégis beleadtál mindent.
‒ Két fájdalomcsillapító, kötés, meg adrenalin. Befújtuk jégsprayval is, és akkor nem fájt 5:5‒ig, aztán a meccs alatt is elkezdett nagyon fájni, onnantól így kellett játszanom. Ez nem volt a legjobb, de így is nyilván vitt a szívem meg a közönség, elmentem minden labdáért, és aznap este volt a legrosszabb, nem tudtam ráállni a meccs után. Szóval örülök, hogy már játékra alkalmas állapotban van.
‒ Hogyan tovább?
‒ Irány a következő challenger, ami Franciaországban lesz, Cherbourgban, Párizstól kétszáz kilométerre. Nem leszek százszázalékos felkészültségileg, nem edzettem egy hetet, így nehéz, de szerintem jó lesz a lábam, nem sérülésveszélyes. Nem számítok óriási sikerre, de ilyenkor is szoktak meglepő eredmények születni.
‒ Biztos, hogy nem kockáztatsz ezzel?
‒ Szerintem nem.
‒ Kivel utazol?
‒ Szintai Dávid barátommal, pont ráér, teniszedző, nincs annyi dolga, és el tud velem jönni egy hétre. Sajnos Noszály Sándorral – két év után – véget ért a közös munka, és most edző nélkül vagyok, ezen a héten a testvéremmel mentem volna Vilniusba, azt ugye lemondtam a sérülésem miatt, hála Istennek, hogy Dávid barátom elfogadta ezt a felkérésemet a következő hétre, nagyon örülök neki.
Forrás: Magyar Tenisz Szövetség