Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Tenisz: nem sikerült a bravúr, a magyar csapat kikapott a franciáktól a Davis-kupában

Publikálva: 2023.02.04 Frissítve: 2023.02.04 Tenisz

Párosban meglepetés-győzelemmel indult a szombati játéknap Tatabányán, ezután viszont – egyesben – Fucsovics és Marozsán is vereséget szenvedett, így a mieink végül 3-2-re alulmaradtak a franciák elleni Davis-kupa párharcban.

A tízszeres DK-bajnok franciák és a 2021-ben a torinói világdöntőben szerepelt magyarok – Piros Zsombor pénteki győzelme, illetve Fucsovics Márton veresége után – 1-1-gyel fordultak a második napra, melynek nyitányán látványos csata ígérkezett. Hazai részről a 23 éves, a DK-ban 1/4-es győzelmi mérlegnél tartó Marozsán Fábiánt és a 24 esztendős Valkusz Mátét (1/2) küldte pályára Nagy Zoltán kapitány. A túloldalon pedig a csapatversenyben 2021-ben debütált Arthur Rinderknech oldalán a műfaj egyik legendás alakja állt: a 41 éves Nicolas Mahut párosban 37 trófeát gyűjtött, köztük öt Grand Slamet és két ATP-világbajnoki serleget, míg egyesben négy tornagyőzelme mellett ő volt a vesztes fél minden idők leghosszabb – 11 óra 5 perces – meccsén, 2010-ben Wimbledonban az amerikai John Isner ellen.

Az MTI tudósítása szerint a tapasztalatlanabb magyarok nem ijedtek meg riválisaiktól, és a csaknem 5000 szurkolótól bíztatva rögtön elvették Mahut adogatását. Mindketten remekül szerváltak, majd 4:2-nél újra brékelték a veterán franciát, aztán Valkusz magabiztosan hozta az adogatását, így 27 perc eltelével már szettelőnynek (6:2) tapsolhatott a Multifunkciós sportcsarnok közönsége. A folytatásban 2:3-nál bírói hibából bréklabdához jutott a rivális, a mérkőzésvezető szerint ugyanis Mahut lecsorgó röptéje után kétszer pattant a labda, mielőtt Valkusz bravúrral visszakanalazta volna, a két kapitány hevesen gesztikulálva vitatkozott, de az ítélet maradt. A magyarok ezzel együtt hozták Marozsán szervajátékát, majd két bréklabdát kivédve Valkuszét is (4:4), aztán a játszmát lezáró rövidítésben is fej fej mellett haladtak, majd 4-4 után Valkusz csodálatos röptéjével és Marozsán bombaerős tenyereseivel a házigazdák nyerték meg a nagyszerű hangulatú csatát. A 6:2, 7:6 (7-4)-os magyar sikerrel végződő találkozó másfél óráig tartott.

A folytatásban Fucsovics Márton következett, de az eredeti tervekkel szemben nem Benjamin Bonzi ellen, Sebastien Grosjean kapitány ugyanis Adrian Mannarinónak (58.) szavazott bizalmat. A magyar válogatott vezére – aki 71. a világranglistán – eddig kétszer találkozott a balkezes riválissal, s 2018-ban Metzben és 2021-ben Stockholmban is az MTK Budapest játékosa bizonyult jobbnak. Mannarino idei négy összecsapásából csak egyet tudott megnyerni. Úgy vágtak neki a meccsnek, ha a magyarok legjobbja nyer, akkor 3-1-gyel eldől a párharc. Ellene szólt ugyanakkor, hogy a hírek szerint hátsérüléssel küszködött, emiatt alig aludt és edzett az elmúlt napokban.

Mindebből nem sok látszott a mérkőzés elején, a 30 éves magyar elvette Mannarino második adogatógémjét, néhány maratoni labdamenettel később azonban visszaadta a bréket (3:3). Kiélezett küzdelemben jutottak el a rövidítésig, amely hallatlan izgalmakat hozott, a francia semmit „nem adott ingyen": elérhetetlen labdákat ütött a pályára, s az első játszmalabdánál még hosszúra tette a labdát, de a másodiknál már ellőtte fonákkal a vonalat, Fucsovics pedig dühében összetörte a kispadnál az ütőjét.

A folytatásban Fucsovics már kevésbé tűnt összeszedettnek: semmire elbukta a szerváját, a 34 éves ellenfél nemsokára sorozatban 19 (!) megnyert pontnál tartott. A dupla brék ledolgozása már túl nehéz feladatnak bizonyult a magyar éljátékos számára, aki 0:4-nél tehetetlenül, széttárt karokkal mutatta lelkiállapotát. Mannarinónak minden bejött, egy ízben a lába között ütötte vissza a labdát, ennek ellenére Fucsovicsnak összejött a becsületgém. A vereséget azonban nem tudta elkerülni, és az 1 óra 42 perces meccs végén a vendégek ünnepelhettek (6:7, 2:6).

Fucsovics a sajtótájékoztatón közölte, a körülményekhez és az állapotához képest jól játszott.

– Brékelőnyöm volt, 5-4-re vezettem a tie-breakben, de Mannarino nagyon stabil volt. A labda és a pálya sem feküdt nekem igazán, nem jöttek ki a nagy ütéseim – jelentette ki. Az MTI érdeklődésére a legjobb magyar elmondta, nem részletezi a fizikai problémáit, de keveset edzett, és hiányzott a megfelelő munkamennyiség. – Az elvesztett első szett inkább mentálisan tört meg, mert közel voltam a megnyeréséhez. A problémáim ellenére mindenképpen játszani akartam, az nem is jött szóba, hogy más szerepeljen helyettem – tette hozzá Fucsovics, aki a jövő héten Montpellier-ben versenyez majd.

A mindent eldöntő egyest az eredeti tervek szerint az MTK Budapest játékosa, Piros Zsombor vívta volna Ugo Humbert-rel, ám mivel Piros lábsérüléssel küszködik, Nagy Zoltán kapitány Marozsán Fábiánt küldte pályára. A magyar fiúnak nem sikerült bravúrgyőzelmet aratnia az ötödik mérkőzésen: 1 óra 5 perc alatt 6:3, 6:3-ra alulmaradt Humbert-rel szemben, ezzel a franciák 3-2-re győztek a párharcban.

A selejtező megnyerésével a franciák szeptemberben a döntő 16 csapatos csoportkörében folytathatják, míg a mieink az ősszel osztályozón lépnek pályára.

Eredmény:
Magyarország–Franciaország 2-3
Szombaton:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté–Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut 6:2, 7:6 (7-4)
Fucsovics MártonAdrian Mannarino 6:7 (6-8), 2:6
Marozsán Fábián–Ugo Humbert 3:6, 3:6
Pénteken játszották:
Piros ZsomborBenjamin Bonzi 7:6 (7-4), 6:3
Fucsovics Márton
Ugo Humbert 3:6, 2:6

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!