Atlétika
Nemes Rita

Tenisz: Molnár Kitti a sérülése után páros tornagyőzelemmel nyitotta az évet (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.01.20 Frissítve: 2022.01.20 Tenisz

Klubunk fiatal teniszezői, Molnár Kitti (15) és Kántor Anna (17) párosa az elmúlt héten megnyerte a négyes kategóriájú, junior ITF-tornát Belgrádban. Molnárt nemrég még térdsérülés hátráltatta, ezért számára külön öröm a remek évkezdet – Kitti az Utánpótlássportnak adott interjút.

Megszületett az idei első magyar nemzetközi tornagyőzelem a teniszezők között, amelyet az MTK Budapest két tehetsége, a 17 éves Kántor Anna és a 15 éves Molnár Kitti szerzett. Játékosaink a Belgrádban rendezett, négyes besorolású junior ITF-torna párosversenyszámában diadalmaskodtak.

– Jó felkészülési időszakon vagyok túl, így bíztam benne, hogy ezt már az év első tornáján sikerül bebizonyítani – kezdte Molnár Kitti az Utánpótlássportnak. – Azonban Szerbiában nagyon rossz körülmények fogadtak minket, nem volt könnyű dolgunk, de szerencsére megbirkóztunk ezekkel, és kifejezetten jól ment a játék. Ez volt az első tornagyőzelmem a J4-es szinten, ezért még jobban örültem a sikerünknek. Tavaly nyáron indultunk először közösen Annával, akkor rögtön az első tornánkon az elődöntőig jutottunk. Most is gyorsan megtaláltuk az összhangot, játékban is jól kiegészítjük egymást.

A párosban aratott siker mellett egyesben a legjobb négyig jutott Belgrádban. (Míg párospartnere, Kántor a döntőig menetelt.)

– Nem számítottam rá, hogy ilyen jól fog menni a tenisz, mert novemberben még térdsérüléssel bajlódtam, begyulladt a porc mindkét térdemben, emiatt három hetet pihennem kellett. Szerencsére sikerült megoldani a problémát, és újra maximális intenzitással tudok edzeni. Annak külön örülök, hogy – a páros mellett – egyesben eljutottam az elődöntőig. Csupán a későbbi tornagyőztestől, a montenegrói Ratkovicstól kaptam ki a döntőbe jutásért, aki ráadásul két évvel idősebb nálam. A változatos játékstílusa nem feküdt nekem, mire ráéreztem a ritmusra, elment az első szett, és onnan rendkívül nehéz lett volna fordítani. A meccs képe a második játszmában már biztatóbb volt, de végül 6:2, 6:3 lett a vége.

A következő hetekben az itthoni edzésmunkáé, illetve a magyar versenyeké lesz a főszerep.

– Fizikailag szeretnék még jobb formába kerülni, majd a közelgő Mesterversenyen, valamint a magyar bajnokságon minél jobban teljesíteni – fogalmazott a tehetség.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!