Kosárlabda női
Dömötör Petra

Tenisz: Marci és Réka is negyeddöntős mérkőzésen bizonyíthat

Publikálva: 2022.06.10 Frissítve: 2022.06.10 Tenisz

Fucsovics Márton Stuttgartban TOP15-ös ellenfelét győzte le, Jani Réka Valenciában játszott nyolcaddöntőt spanyol riválissal szemben.

Marci az ATP világranglista 13. helyén álló lengyel Hubert Hurkacz ellen mérkőzött meg a németországi füves ATP-torna nyolcaddöntőjében. A legjobb 16 közötti párharcot remekül kezdte teniszezőnk, hiszen rögtön elvette ellenfele adogatását, Ezután ugyan 3:1-nél előnyben volt Marci, de a lengyel sem adta könnyen magát, 3:3-nál egyenlített, sőt 4:3-nál már a vezetést is átvette. 5:5 után versenyzőnk újra riválisa adogatását nyerte meg, majd 7:5-re hozta az első szettet.

A második etapban fej-fej mellett haladt a két sportoló, mind a ketten saját adogatásaikat zárták győzelemmel, így 6:6-nál rövidítésre került sor, ahol a lengyel nyert, így mindent eldöntő harmadik szettre került sor 1-1-es állást követően.

Fotó: Magyar Tenisz Szövetség

A döntő felvonásban 4:2-nél már Marci volt előnyben, ezt követően pedig 5:3-nál a meccsért adogathatott, melyet abszolvált is, így 6:3-ra nyerte az összecsapást. Marci ezzel a győzelemmel óriási skalpra tett szert, hiszen olyan ellenfelet győzött le, aki a tavalyi évben Wimbledonban ‒ Roger Federert legyőzve ‒ elődöntős volt.

A negyeddöntőben Nick Kyrgios‒Nikoloz Baszilasvili párharc győztesével mérkőzik meg teniszezőnk a legjobb négybe kerülésért.

Stuttgart ATP-torna, nyolcaddöntő

Hurkacz H. (lengyel)‒Fucsovics M. 5:7, 7:6, 3:6

Jani Réka ellenfele a valenciai Challenger-torna nyolcaddöntőjében a spanyol Leyre  Romero Gormaz volt, aki a WTA világranglista 410. helyén áll, míg Réka a 138. jelenleg.

A találkozó első szettjét álomszerű játékkal kezdte teniszezőnk, már 4:0-ra vezetett a spanyol ellen. Ugyan riválisa 4:3-ra felzárkózott, de a következő játszmában Réka elvette a spanyol adogatását, és a szettlabdát is sikerrel teljesítette.

A második felvonásban hasonlóan megnyugtató előnyt harcolt ki Réka, 4:1-es fórja volt már. 5:5-re egyenlített Romero Gormaz, és több meccslabdát is ügyesen hárított a spanyol. Az első szettben mutatott magabiztos teljesítmény, és a második etapban kiharcolt nagyobb előny után váratlan fordulat következett, hiszen rövidítésre került sor, melyet sajnos Réka elveszített. 

A harmadik szettet végül 6:4-re teniszezőnk nyert meg, így 2-1-es végeredménnyel hozta a találkozót.

A negyeddöntőben a kínai Zsenggel harcolhat meg a legjobb négybe kerülésért.

Valencia Challenger-torna, nyolcaddöntő

Romero Gormaz L. (spanyol)‒Jani R-L. 3:6,  7:6, 4:6

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!