Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni

Tenisz: Kincses Kristóf a tengerentúlon folytatja (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.03.14 Frissítve: 2022.03.14 Tenisz

Szeptembertől Amerikában kezdi meg egyetemi tanulmányait, illetve teniszkarrierjét is itt folytatja sportolónk.

18 éves teniszezőnk ‒ aki februárban ezüstérmet szerzett a pécsi fedettpályás felnőtt országos bajnokságon ‒ a mindennapokban a Budapest Tenisz Centrumban végzi felkészülését, ám nyártól új korszak nyílik meg előtte. Új kihívás elé néz, hiszen az általános üzleti tanulmányok képzésen kezdi meg az egyetemet Chattanoogában. Kristófnak előrelátó tervei vannak, hiszen ezen szak mellett, a sportpszichológiát is el szeretné kezdeni a későbbiekben. A teniszkarrierjét is folytatja, ugyanis a UTC (University of Tennessee at Chattanooga) első osztályában lévő csapatában fog szerepelni.

Nagy példaképként tekintett egykori edzőjére, Borsos Olivérre ‒ aki 2020 nyarán tragikus hirtelenséggel elhunyt ‒, az ő életútja szolgált mintaként fiatal sportolónk számára. Kristóf a következőképp fogalmazott a nagy váltás előtt.

‒ Biztos nagyon nehéz lesz az első időszak, messze a családomtól, de úgy hallottam, többek között a korábban szintén a Tennessee Egyetem csapatában játszó Sauska Pétertől, hogy az új élmények hatására úgysem marad majd időm a honvágy miatti kesergésre.

A teljes interjú itt olvasható.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!