Atlétika
Szabó Beatrix

Tenisz: Kincses Kolos a nyári hullámvölgye után újra kirobbanó formában játszik (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.08.27 Frissítve: 2021.08.27 Tenisz

Klubunk 14 éves teniszezője, Kincses Kolos a nyáron komoly hullámvölgyben volt, azonban mostanra újra remek formában játszik. A fiatal az Utánpótlássport.hu-nak nyilatkozott a sikerek hátteréről.

Az MTK Budapest 14 éves teniszezője, Kincses Kolos az elmúlt hetekben gyors egymásutánban szállítja a sikereket. Az augusztus elején Pécsen rendezett korosztályos országos bajnokságon U14-ben első lett egyesben, emellett az idősebbek között, U16-ban finalistaként zárt párosban. Majd egy hétre rá a budapesti nemzetközi viadalon újra remekelt, ugyanis duplázott: egyéniben és párosban is magabiztos játékkal diadalmaskodott az U14-esek mezőnyében.

– A nyár eleji hullámvölgyem után egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ilyen jól megy majd most a játék, de a kemény munkának és a rengeteg edzésnek köszönhetően sikerült kilábalni a nehéz időszakból. Újra megtaláltam a játékom, illetve az önbizalmam is visszatért. Ebben óriási szerepe van a teniszedzőm mellett az erőnléti edzőmnek, valamint a mentáltréneremnek is – nyilatkozta Kolos az Utánpótlássport.hu-nak.

A Budapest Tenisz Centrumban pallérozódó fiatal (a fenti képen jobbra) mindössze egyetlen szettet bukott az U14-esek egyéni versenyében, a pécsi országos bajnokságon.

– Kifejezetten jól ment a játék az ob-n, egyéniben az elődöntőig magabiztosan meneteltem, majd a vártnál nehezebben, de két, szoros játszmában kiharcoltam a döntőbe jutást. A döntőben sem alakult minden a tervek szerint, hiszen a második szettet elbuktam, de utána gyorsan összeszedtem magam, és végül magabiztosan behúztam a győzelmet. A stabilitás bizonyult a legfontosabbnak, a korábban rám jellemző hullámzások ezúttal elmaradtak.

A versenyszabályzat miatt Kincses az ob-n nem indulhatott két korosztályban is párosban, ezért inkább az idősebbeket választotta, és U16-ban próbált szerencsét. Bakonyi Dáviddal alkotott duójuk egészen a döntőig meg sem állt, ott végül kikaptak a Gubi-Mészáros kettőstől.

– Némileg meglepetésként ért minket, hogy ilyen szép eredményt értünk el, hiszen első alkalommal párosoztunk együtt. Mindketten fiatalabbak voltunk a mezőny nagy részénél. A papírforma alapján nem számítottunk esélyesnek, így abszolút elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

A pécsi országos bajnokság után egy héttel újabb komoly megmérettetés várt a reménységre. A budapesti nemzetközi tornán (ETC Cup) saját korosztályában egyéniben és párosban is nyert. Az egyes fináléjában azt a szlovák Filip Poklembát győzte le 6:1, 6:3-ra, akivel egy nappal korábban közösen diadalmaskodtak párosban.

– Az országos bajnokságon mutatott teljesítményem után szinte lendületből vágtam neki a következő versenynek. Bár csak nehézkesen jutottam túl az első mérkőzéseken, viszont végig kiegyensúlyozott maradtam, és ez hozta meg a sikert. Filippel régen ismerjük egymást, sokszor együtt edzünk. Jártam kint nála Szlovákiában, ahol közösen készültünk, és mondhatom, hogy jó viszonyt ápolunk, barátok is vagyunk, így különösen érdekesnek ígérkezett az egyéni döntő köztünk, hiszen alaposan kiismerhettük már egymás játékát, de ezúttal én voltam a jobb.

Kolos legfőbb célja a közeljövőre, hogy a szeptemberi, „Les Petits As” elnevezésű franciaországi, nem hivatalos U14-es világbajnokságon minél jobban szerepeljen. Ebben segíti a MOL Alapítvány anyagi támogatása is, amelyből az utazási költségeit igyekszik finanszírozni.

(A képek forrása: Magyar Tenisz Szövetség)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!