Taekwondo
Patakfalvy Luca
Jani Réka Parmában győzött, Piros Zsombor Tel-Avivban kikapott.
Vasárnap Jani Réka (WTA, 104.) és Piros Zsombor (ATP, 160.) személyében két teniszezőnknek szurkolhattunk. Zsombi délelőtt, a Tel-Avivban zajló ATP-torna selejtezőjében a világranglista 367. helyén álló, török Cem Ilkel ellen lépett pályára.
Az első játszmát Zsombi korai bréknek köszönhetően 6:4-re nyerte, ám Ilkel 7:6-ra behúzta a következő szettet. A harmadik felvonásban ismét rövidítés döntött, amit Ilkel nyert 7-5-re, így a török játékos jutott a következő körbe.
Délután Jani Réka a román Gabriela Lee (140.) ellen játszott Parmában. Lee kezdte jobban a találkozót, 3:0-ra is elhúzott, és ugyan Réka vissza tudott kapaszkodni, 7:5-re a román lány nyerte a szettet. Egyesületünk teniszezője a következő játszmában 3:3 után három játékot nyert egymás után, ezzel kiharcolta a döntő szettet. Réka lendülete kitartott, a harmadik játszmát is megnyerte, így 5:7, 6:3, 6:0-s győzelemmel feljutott a torna főtáblájára.
Tenisz: a kapitány szerint a Davis-kupában a továbbjutás a cél Ukrajna ellen (LAPSZEMLE)
Tenisz: Fucsovics Bublikkal, Gálfi – selejtezős – ausztrállal kezd Wimbledonban
Tenisz: Gálfi Dalma az egyes után párosban is búcsúzott a US Opentől
Tenisz: minimális változások a világranglistákon az év végéhez közeledve