Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
Klubunk éljátékosa, Gálfi Dalma három játszmában verte meg brit ellenfelét az angliai Ilkley-ben rendezett W100-as ITF-torna fináléjában.
Az MTK Budapest teniszezője, Gálfi Dalma (WTA, 98.) – első kiemeltként – a brit Jodie Anna Burrage (216.) ellen lépett pályára az Ilkley-ben zajló 100 ezer dollár összdíjazású, füves pályás ITF-torna döntőjében.
A nyitó játszma első felében az adogatónak – legyen szó bármelyik játékosról – rendre bréklabdát kellett hárítania, szinte minden egyes játékban. A fogadólehetőségekből végül mindketten kihasználtak kettőt-kettőt, így jutottak el 5:5-ig. A végjátékban Dalma játszott jobban, minek köszönhetően 54 perc után 7:5-re vezetett.
A második szettben fej fej mellett haladtak 2:2-ig, viszont ekkor Gálfi kétszer is elbukta a szervagémét gyors egymásutánban, miközben csak egyszer tudta visszavenni (3:4). Ezt követően a brit már nem is adta ki a kezéből előnyét, az 51 perces felvonás végén 6:4-gyel egyenlített.
Következhetett a döntő játszma, amelyet klubunk kiválósága kezdett jobban (2:0), majd három bréklabda hárítása után nem tudta tartani a sajátját, így odalett az előny (2:1). Ezután 3:3-ig mindketten stabilan játszottak adogatóként. Ekkor már több mint két órája tartott a meccs, de a találkozó utolsó szakaszára Gálfi tudott emelni a tenisze színvonalán. Brékelte Burrage-t, és sorozatban három gémet behúzva, 6:3-mal megnyerte a mérkőzést, egyben pedig a tornát is Ilkley-ben.
W100-as ITF-torna, döntő, Ilkley, Anglia
Gálfi Dalma (1. kiemelt)–Jodie Anna Burrage (brit) 7:5, 4:6, 6:3
(A képek forrása: MTSZ)
Tenisz: Gálfi Dalma csalódott a Roland Garroson elszenvedett vereség miatt (LAPSZEMLE)
Tenisz: „Életem legjobb két hete után cél a legjobb száz” – Piros Zsombor (LAPSZEMLE)
Tenisz: Kincses Kolos jó úton halad a korosztályos elit felé (LAPSZEMLE)
Tenisz: Fucsovics Márton szakított edzőivel, majd kiesett a nápolyi 250-es ATP-tornán