Tenisz
Piros Zsombor
Sportolóink Romániában és Szlovéniában szerepelnek.
Gálfi Dalma nyolcadik kiemeltként kezdte meg a román fővárosban zajló Challenger-tornát. Az első körben az ausztrál Jaimee Fourlis volt az ellenfele, aki a hétfőn frissült WTA világranglista 169. helyéről nézett szembe teniszezőnkkel. Dalma óriásit lépett előre a WTA-rangsorban, hiszen a 79.
Az első szettben teniszezőnk 4:1-nél már kétszer vette el ellenfele adogatását. Ezt követően viszont az ausztrál tudott egyenlíteni 4:4-nél. Dalma az egalizálást követően nem hagyott kétséget afelől, hogy ki fogja megnyerni az első etapot, hiszen egymás után hozta a két szettet, így 6:4-re győzni tudott.
A második felvonásban 4:4-ig nem bírtak egymással a felek, ám 5:4-nél Dalma csupán egyetlen szettre volt a végső győzelemtől, amelyet abszolvált is, így 2-0-ra nyerte az első párharcát a romániai tornán.
Sportolónk nyolcaddöntős ellenfele az olasz Sara Errani lesz, amely összecsapásra szerdán kerül majd sor.
Challenger-torna, Bukarest, első forduló
Gálfi D.‒Fourlis J. (ausztrál) 6:4, 6:4
Babos Tímea Tamara Zidansek oldalán vágott neki a szlovéniai WTA páros teniszverseny első fordulójának, ahol német duó ellen léptek pályára. Timi egyesben is szerepelt a portorozi selejtezőn, de vasárnap délután vereséget szenvedett a horvát Tara Wurth-tól.
Az első szettet Timiék 3:1-es előnnyel indították, és az egész etap során az ő akartuk érvényesült, így könnyedén, 6-2-re nyertek.
A második felvonás ennél is simábbra sikerült, hiszen egyetlent játékot engedtek ellenfelüknek, és 6:1-re győztek. Ezzel 2-0-s sikerrel indította Babos Timi és Tamara Zidansek a portorozi tornát, és jutottak tovább a negyeddöntőbe.
WTA páros, Portoroz, nyolcaddöntő
Babos T./Zidansek T. (szlovén)‒Morderger T. (német)/Morderger Y. (német) 6:2, 6:1