Taekwondo
Salim Sharif
Játékosunk Romániában szerepel WTA-tornán.
Gálfi Dalma kedden délután kezdte meg szereplését Kolozsváron, ahol először párosban küzdhetett ‒ Bondár Anna oldalán ‒ a fedettpályás tornán. Honfitársával az első szettben még jobban meg kell harcolniuk a győzelemért, ám a másodikat már simán nyerték, így ők jutottak tovább a negyeddöntőbe.
Dalma a párosban elért siker másnapján egyesben bizonyíthatott, ahol az olasz Lucia Bronzetti ellen mérkőzött. Az itáliai nem bizonyult könnyű ellenfélnek, hiszen a világranglistán több mint húsz hellyel Dalma előtt állva, a 63. pozícióból várta az összecsapást.
Ez be is bizonyosodott már a meccs legelején, Bronzetti ugyanis 3:0-s sorozattal kezdett. Kék-fehér sportolónk is felszívta magát, 4:4-nél egyenlíteni tudott. Sajnos az egalizálás után nem jött össze a fordítás, és az ellenfél 6:4-re hozta az első etapot.
A második felvonásban Dalma irányításával folyt a játék, 2:0-s előnnyel kezdett. A kiharcolt fórt végig tartani tudta az etap során, és 4:2 után állva hagyva ellenfelét 6:2-re nyerte a második szettet.
1-1-es állásról folytatódhatott a párharc, 2:2-t követően tudta elvenni először teniszezőnk az olasz adogatását, majd a sajátját is hozva 4:2-nek örülhettünk. 5:4-re ugyan felzárkózott az olasz, de Dalma pontot tett a találkozó végére, és 2-1-re nyerve a mérkőzést ő jutott tovább. A nyolcaddöntőben a spanyol Nuria Parrizas-Diaz lesz az ellenfele.
Kolozsvár, WTA-torna, első forduló
Bronzetti L. (olasz)‒Gálfi D. 6:4, 2:6, 4:6