Kézilabda
Koronczai Petra

Tenisz: három sportolónk vereséget szenvedett az első körben (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.09.20 Frissítve: 2022.09.21 Tenisz

A héten a Római Teniszakadémia challenger-tornáján játszanak női teniszezőink.

Hétfőn rajtolt a Római Teniszakadémia 115 ezer dollár (45,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tornája. A versenyen nyolc magyar teniszező is részt vesz, közülük pedig három kék-fehér sportolóért szoríthattunk. A verseny első napján Babos Tímea és Gálfi Dalma párharcai zajlottak le, míg a második napon Jani Réka is salakra léphetett.

Először Gálfi Dalma szállt harcba az amerikai Emma Navarróval. Sportolónk selejtezős ellenféllel indította a sorozatot, aki a 132. helyet foglalja el jelenleg a WTA-világranglistán, míg Dalma továbbra is a top százban kap helyet.

Az első szett végkimenetele nagyon izgalmasan alakult, bár egyáltalán nem így kezdődött. Az elején ugyanis 3:0-s előnybe került az amerikai, de Dalma kiválóan visszazárkózott, és 3:3 után fej-fej mellett haladtak a felek. 6:5-nél pedig már Dalma tehetett volna pontot az etap végére, ám ez nem jött össze, mert az ellenfele egalizált. A rövidítést pedig Navarro nyerte, ezzel pedig az első szettgyőzelmét is magáénak tudhatta.

A második felvonás az első tükörképének volt tekinthető, már, ha azt nézzük, hogy ismét az amerikai vette a kezébe az irányítást, újra 3:0-s előnyt kidolgozva magának.  Dalma ebben az etapban is egalizált 5:5-nél, de megnyernie végül nem sikerült a szettet, így 2-0-s vereséggel búcsúzott ‒ az első körben ‒ a budapesti tornától.

Budapest, Challenger-torna, első forduló

Navarro E. (amerikai)‒ Gálfi D. 7:6, 7:6

A folytatásban Babos Tímea az osztrák Julia Grabner ellen kezdett, aki a világranglista 99. helyéről várta az összecsapást, míg Timi a 311. pozícióból nézett elébe a megméretésnek.

Az első etapban az osztrák teniszezőnő irányított a salakon folyó játékot, ugyanis végig vezetve nyert 6:3-ra. A második etap a sötétedés miatt 2:2-es állásnál szakadt félbe hétfő este, így kedden került sor a lezárására.

A másnapi folytatást Timi kiválóan indította, rögtön elvette ellenfele adogatását, a sajátját pedig hozni tudta, így 4:2-re fordította az állást. Az előny nem tartott sokáig, hiszen az osztrák előbb egalizált, majd 5:5-nél már ő vezetett. A meccs játszmalabdát pedig nem hibázta el, 6:4-re nyerte a második szettet is, így Timi 2-0-s vereséggel búcsúzott a budapesti tornától.

Budapest, Challenger-torna, első forduló

Babos Tímea‒Grabher J. (osztrák)‒Babos T. 6:3, 6:4

Az egyetlen reményünk már csak Jani Réka volt a budapesti tornán. Réka az utóbbi időben remek formában teniszezett, a héten pedig a karriercsúcsának számító 104. helyet tudhatja magáénak a világranglistán. Nagy feladat várt rá az első fordulóban, hiszen a montenegrói Danka Kovinics ellen lépett salakra.

Mindkét játékos első adogatásának elvesztésével indult a mérkőzés, utána pedig számunkra kedvezően alakult, ugyanis 4:2-nél Réka volt előnyben. Sajnos ezután a montenegrói 4-0-s etapot produkált, ami azt jelentette, hogy teniszezőnk 6:4-re elveszítette az első felvonást.

A folytatásban felerősödött az ellenfél játéka, 3:2 után megállíthatatlannak bizonyult, és a 6:2-re végződő etappal a meccset is megnyerte.

Budapest, Challenger-torna, első forduló

Jani R-L.‒Kovinic D. (montenegrói) 4:6, 2:6

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!