Kézilabda
Koronczai Petra

Tenisz: Fucsovics Márton már a második meccsére készül a Roland Garroson (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.05.26 Frissítve: 2022.05.25 Tenisz

Marcinak a horvát Marin Cilic lesz az ellenfele május 26-án, 11:00 órakor.

Teniszezőnk a Roland Garros első fordulójában az ATP világranglista 191. helyén álló francia Blancaneaux ellen mérkőzött. A párharcot 3-0-s eredménnyel könnyedén hozta Marci, így már a következő összecsapására hangolódhat. Edzője, Nagy Zoltán így értékelte az első győzelmet.

‒ Marci nagyon kiegyensúlyozottan játszott, megérdemelt volt a győzelem a francia ellen, aki a magyar teniszezővel ellentétben már játékban volt. Szerencsére eddig nem jelentkezett Marcinál a fejfájás, ami miatt múlt héten versenyt is ki kellett hagynia. Már a mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy ne figyeljen a francia közönségre, és szerencsére sikerült is kizárnia azt.

A tréner ezen kívül már előrelátóan gondolkodik, a következő ellenfélről is szót ejtett.

‒ Már foglalkozom Cilic-csel, nézem a Balázs Attila elleni, illetve a korábbi salakpályás meccsein alkalmazott játékát. Marcival jól ismerik egymást, többször is edzettek együtt. Hiába nagy ütő Cilic (23.), salakon fogható, azonban százszázalékos játékra van szükség a legyőzéséhez.

Forrás: Magyar Tenisz Szövetség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!