Atlétika
Jancsik Tamás

Tenisz: Fucsovics Márton fordított, és nyert Rotterdamban

Publikálva: 2022.02.09 Frissítve: 2022.02.09 Tenisz

Az MTK Budapest teniszezője, Fucsovics Márton három szettben győzte le a szerb Filip Krajinovicsot Rotterdamban.

Az MTK Budapest világranglista 38. teniszezője, Fucsovics Márton nem kezdett jól az 1.2 millió dollár (426 millió forint) összdíjazású rotterdami kemény pályás férfitorna nyolcaddöntőjéért vívott mérkőzésén, hiszen az első két adogatását elveszítette Filip Krajinoviccsal szemben. Igaz, közben ő is elvett egyet a kihívójától. A világranglistán a 36. helyet elfoglaló szerb játékos a szett végéig meg is tartotta előnyét (6:3).

A második játszma megint oda-vissza brékkel kezdődött, ezúttal viszont Marci volt koncentráltabb, és az első szett forgatókönyvéhez hasonló módon (csak fordítva) ért el 6:3-ig.

A döntő felvonásban aztán Marci az első adandó alkalommal kihasználta a bréklabdáját az első játékban, és ugyanígy tett az ötödikben is, miközben stabilan hozta a saját adogatásait. A találkozó megnyeréséhez végül egy meccslabdára volt szüksége a magyar kiválóságnak, aki így 1 óra 51 perc alatt 6:2-es szettgyőzelemmel fejezte be az összecsapást, és jutott a nyolcaddöntőbe.

Érdekesség, hogy Marci és Krajinovics eddig háromszor találkozott egymással a pályán, és mindannyiszor a szerb került ki győztesként. Ezzel a sikerrel ez a jég is megtört. Marci a következő fordulóban a holland Tallon Griekspoor ellenfele lesz.

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM
A 16 közé jutásért

Fucsovics–Krajinovics (szerb) 3:6, 6:3, 6:2

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!