Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Tenisz: Fucsovics Márton és Gálfi Dalma is továbbjutott az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján

Publikálva: 2022.08.29 Frissítve: 2022.08.30 Tenisz

Fucsovics Márton továbbjutott az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján, ellenfele, a hazai közönség előtt szereplő Maxime Cressy a harmadik játszmában feladta az összecsapást. Gálfi simán lépett tovább

Az elmúlt időszakban sokszor sérüléssel bajlódó, a világranglistán 98. helyezett magyar játékos és riválisa is hozta adogatójátékait az első szettben, a rövidítésben pedig Fucsovics hiába vezetett 4-3-ra, 7-4-re, végül Cressy volt jobb, aki 57 perc alatt jutott szettelőnyhöz. Az amerikai rögtön brékkel nyitotta a második játszmát, majd már a szettért adogatott, amikor Fucsovics visszabrékelt, és „lendületből” egyenlített. Sőt, a folytatásban is remekelt, 5:1-re elhúzott, ám ekkor Cressy jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot.
Fucsovics a következő fordulóban a spanyol Alejandro Davidovich Fokinával találkozik.

Gálfi Dalma két játszmában legyőzte a spanyol Nuria Párrizas Díazt ezzel a 64 közé jutott.
Az első négy gémben mindketten hozták a saját szervájukat, a következő ötben viszont egyszer sem. A világranglistán 91. Gálfi a szett végén aztán újra jól adogatott, és 35 perc alatt előnybe került. A második játszmában megint együtt haladtak a felek, ekkor 3:3-nál jött a Gálfi-brék, és innen már a magyar teniszező nem engedte ki kezéből az 1 óra 22 percig tartó csatát.
Gálfi a következő fordulóban a brit Harriet Dart és az orosz Darja Kaszatkina párharcának győztesével találkozik.

férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Maxime Cressy (amerikai, 30.) 6:7 (4-7), 7:5, 5:1-nél Creyy feladta
női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Gálfi Dalma-Nuria Párrizas Díaz (spanyol) 6:4, 6:3

Forrás: MTI

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!