Kézilabda
Koronczai Petra

Tenisz: Fucsovics könnyed győzelemmel a döntőben

Publikálva: 2021.03.07 Frissítve: 2021.03.07 Tenisz

Klubunk kiválósága bejutott a döntőbe az 1,12 millió euró (403,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán.

Fucsovics Márton a múlt hétvégi selejtezőben kezdett a holland kikötővárosban, így öt mérkőzéssel a lábában állt ki az elődöntőre, ráadásul a héten mindhárom meccsét késő este vívta, pénteken is éjjel egy óra előtt fejezte be az amerikai Tommy Paul elleni negyeddöntőt.

Marci első alkalommal jutott elődöntőbe ATP 500-as tornán, ami tavaly Balázs Attilának sikerült Rio de Janeiróban, előzőleg pedig Noszály Sándornak 1995-ben Bukarestben.

A szombati találkozón horvát Borna Csorics (26.) állt a háló túloldalán, akivel eddig háromszor találkozott, és mindháromszor kikapott tőle. A 24 éves ellenfél már legyőzte Rafael Nadalt és kétszer Roger Federert is, és a hatodik ATP 500-as elődöntőjére készült, igaz, az eddigi ötből csak egyet nyert meg. Két trófeát gyűjtött be eddig, míg Fucsovics egyet, 2018-ban Genfben.
Klubunk 29 éves teniszezője remekül kezdett, semmire elvette riválisa adogatását, aki az első két gémben mindössze egy labdamenetet tudott nyerni. Állandósult a magas színvonalú alapvonalcsata, akadt 32 ütéses labdamenet is, majd egy gyengébb magyar szervagém révén a rivális kiegyenlített (3:3). A Davis Kupa-válogatott vezére azonban nem zökkent ki a ritmusból, ismét brékelte Csoricsot, majd 5:4-nél két bréklabdát hárítva, ásszal zárta le az 51 perces szettet.

A folytatásban 1:1-nél jött az újabb Fucsovics-brék – Nagy Zoltán edző felállva tapsolta meg tanítványát –, és 3:1-nél a horvát egyre frusztráltabbnak tűnt. A jövő héttől újra top 50-es magyar éljátékos eközben szárnyalt, sorra ütötte a nyerőket – egy ízben felugorva bombázott egy 157 kilométer/órás tenyerest a vonalra –, és falként jöttek vissza róla a labdák. Csorics teljesen elbizonytalanodott, ismét elbukta a szerváját, 5:1-nél pedig Fucsovics a diadal kapujában állt. A meccset végül fogadóként nyerte meg, ötödször is lebrékelve a horvátot, a váratlanul egyoldalú találkozó 1 óra 25 percig tartott.

Fucsovicsra a vasárnap fináléban a negyedik kiemelt orosz Andrej Rubljov vár, akivel 2/1-re áll a mérlege: a 2016-os barcelonai challenger-tornán és 2017-ben a budapesti Davis Kupa-párharc során a magyar játékos győzött, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak.

Fucsovics Márton–Borna Csorics (horvát) 6:4, 6:1

(Forrás: MTI)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!