Tenisz
Piros Zsombor
Az MTK Budapest 15 éves teniszezője 2023-ban szeretne pályára lépni az Európa-bajnokságon, emellett pedig járja Európát, s elsősorban ITF-versenyeken indul.
Új év, új remények – az MTK Budapest 15 éves teniszezője, Bak-Szabó Norina számára pedig különösen meghatározó lehet a 2023-as esztendő, lévén közeledik a felnőtt korosztályhoz. A fiatal játékos hosszabb pihenőt követően decemberben újból edzésbe állt, azonban sérülések hátráltatták felkészülését.
– Két héttel ezelőtt, rossz mozdulatnál megfájdult a vállam, ezután nem tudtam tenyerest ütni. A következő edzésen lábmunkáztunk, és hátrafelé futásnál kibicsaklott a bokám. A lábam most már egyáltalán nem fáj, a masszőröm szerint valószínűleg a növekedés miatt meglazultak a szalagjaim. Szerencsére már a vállam is javul, tudok szerválni egy hete – számolt be a Career Brand Management érdeklődésére Bak-Szabó Norina, aki ezen a hétvégén már első idei versenyén is részt vesz Oberpullendorfban.
Norina év eleji programjában ITF-versenyek szerepelnek, a Tennis Europe sorozatban idén már nem tervez indulni. – Oberpullendorfban a kvalifikációban kezdek, szeretnék feljutni a főtáblára. Ez a verseny jó felvezetőként szolgálhat a Winter Cupra – mondta Norina.
A magyar válogatott meglehetősen nehéz csoportba került a Winter Cupon, Bak-Szabó Norináék Franciaországban, Feucherollesben lépnek pályára január 27-29. között. A sorsolás a helyszínen lesz, a magyarok Ausztriát, Bulgáriát, Csehországot, Észtországot, Franciaországot, Lengyelországot vagy Spanyolországot kaphatják ellenfélnek.
– Halálcsoportba kerültünk, de ebből kell kihoznunk, amit tudunk. A cseheknél a legjobb játékosok a junior Australian Openre mennek, de várhatóan így is nagyon erős csapattal érkeznek. Arra számítunk, hogy a 2008-as korosztállyal jönnek, ők tavaly világbajnokságot nyertek. Nem mi vagyunk az esélyesek, ezért nincs is előzetesen kitűzött konkrét cél, a sorsolás nagyban befolyásolja majd a lehetőségeinket.
Norina 2023-ban Magyarországon jóval kevesebb versenyen indul, azokon természetesen a döntő, valamint a győzelem lehet a cél. Emellett járja Európát. Az, hogy pontosan mikor és hová utazik, azon múlik majd, hogy hol lehet kedvező a főtáblára jutás és a szponzorok által biztosított keretet, hogyan lehet a legoptimálisabban felhasználni.
– Tavaly nem mentem Európa-bajnokságra, mivel én voltam a kicsi a korosztályomban, idén valószínűleg megyek – tekintett előre Norina, aki az ITF U18-as világranglistán jelenleg az 1554. helyen áll. A fiatal játékos ezzel kapcsolatban nem kisebb cél tűzött ki maga elé 2023-ra, mint hogy bekerüljön a legjobb 500-ba. – Ez nem lesz egyszerű, de megoldható – zárta szavait.
Forrás: Career Brand Management