Atlétika
Nemes Rita
Piros Zsombor a negyeddöntőig jutott a székesfehérvári tornán.
Egyesületünk teniszezője a székesfehérvári salakpályás Challenger-verseny negyeddöntőjében a világranglista 167. helyén álló, francia Titouan Droguet ellen lépett pályára. A mérkőzés elején Zsombi tudott brékelni, de 3:2-es vezetésnél elveszítette az adogatását. Ezután a játszma hajrájában megint a magyar tudott fogadóként játékot nyerni, a szervájánál ezúttal pedig nem hibázott, így övé lett az első szett.
A második felvonásban a francia irányított, 2:1 után zsinórban négy játékot hozva harcolta ki a döntő játszmát.
A harmadik szett gyors brékváltással kezdődött, majd Zsombi 2:2-nél újra elvesztette az adogatását. Sajnos játékosunk ezután már nem tudott brékelni, így 4:6, 6:1, 6:4-re kikapott, és búcsúzott a tornától.
Fotó: Magyar Tenisz Szövetség