Atlétika
Vári Péter

Tenisz: Belgiumban vívja a Billie Jean King Kupa rájátszását a magyar válogatott

Publikálva: 2023.05.27 Frissítve: 2023.05.26 Tenisz

A Gálfi Dalmával és Jani Rékával felálló magyar női teniszválogatottnak a belgák jutottak ellenfélül a BJK-kupa rájátszásának sorsolásán.

A Palágyi Miklós szövetségi kapitány vezette magyar csapat nem kiemeltként várhatta a sorsolást, amelyen annak köszönhetően vehetett részt, hogy áprilisban – többek között Gálfi Dalmával és Jani Rékával a válogatottban – második lett az antalyai selejtezőtornán. A belgák a második kiemeltek voltak. A párharcra november 10-11-én vagy 11-12-én kerül sor, a győztes pedig jövőre a világdöntő selejtezőjében játszhat tovább.

– A BJK-kupa ezen szintjén már nincs könnyű összecsapás, nehéz dolgunk lesz Belgiumban is – kezdte értékelését a szövetség (MTSZ) honlapján Palágyi Miklós. – Azt még korai találgatni, hogy náluk kik fognak pályára lépni, de a csapattalálkozókat mindig nagyon komolyan veszik, és hazai pályán komoly szurkolótábor is buzdítja őket. Bízom benne, hogy mi a legerősebb összeállításban tudunk majd pályára lépni, itt már négy egyéni és egy páros mérkőzés lesz, így máshogy kell beosztani az erőt, de biztos vagyok benne, hogy mindenki százszázalékos teljesítményt fog nyújtani – tette hozzá.

Ami a két válogatott egymás elleni mérlegét illeti, a magyarok 4-2-re vezetnek, de Belgiumban még sosem szerepeltek, a legutóbbi meccsüket 2016-ban Izraelben 3-0-ra elvesztették.

Tavaly tavasszal a magyarok a csoportküzdelmekben mind az öt mérkőzésüket megnyerték Antalyában, majd a novemberi rájátszásban 3-0-ra kikaptak a románoktól Nagyváradon, így nem jutottak tovább a BJK Kupa-finálé selejtezőjébe.

(Forrás: MTI; a fotó forrás: MTSZ)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!