Kézilabda
Kobela Tamara

Tenisz: Babos Tímea a Fantastic Tennis podcastben szerepelt (AUDIÓ)

Publikálva: 2022.10.28 Frissítve: 2022.10.28 Tenisz

Babos Tímea az angol nyelvű műsorban a kezdetekről, legnagyobb sikereiről és még sok másról mesélt.

Timi a műsor elején elmesélte, mikor találkozott először Serena és Venus Williams-szel, és hogy milyen volt ellenük játszani.

– Emlékszem, amikor először láttam őket 15 évesen a junior Roland Garroson, és kértem tőlük közös fotót. Rendkívül kedvesek voltak, elkészítettük a képet, majd pár évvel később Venus ellen sikerült győznöm Rómában, ami pályafutásom egyik legnagyobb sikere volt.

Timi arról is beszélt, miként segítette pályafutását a családja, de arra is kitért, minek köszönhető, hogy Kristina Mladenoviccsal sokáig a világ egyik legjobb párosa voltak.

– Tízéves korunk óta ismerjük egymást, sokszor ünnepeltük együtt a szülinapunkat, hiszen csak négy nappal fiatalabb nálam. Játszottunk együtt néhány junior tornát, aztán Wimbledonban újra egymásra találtunk, ahol a döntőig meneteltünk. Onnantól kezdve egyre többet játszottunk együtt, és egyre sikeresebb lettünk. A legfontosabb az volt, hogy igazán jó volt a kapcsolat közöttünk, olyan volt, mintha testvérek lennénk.

A teljes – angol nyelvű – műsort a lenti linkre kattintva lehet meghallgatni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!