Atlétika
Nemes Rita

Tenisz: Babos Tímea fordított, és győzött a nyolcaddöntőben, Egyiptomban

Publikálva: 2022.02.10 Frissítve: 2022.02.10 Tenisz

Klubunk kiválósága, 2 óra 14 percnyi játék után verte hongkongi ellenfelét, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé Sarm el-Sejkben.

Az MTK Budapest teniszezője, Babos Tímea a világranglista 807. helyén álló, hongkongi Hong Ji Cody Wonggal találkozott a csütörtöki nyolcaddöntőben, az egyiptomi Sarm el-Sejkben zajló, 25 ezer dollár összdíjazású, keménypályás ITF-tornán.

Babos nem kezdte jól a meccset: rögtön az elején elbukta adogatójátékát, és a korai brék meg is pecsételte az első játszma sorsát, miután Timi nem tudta kihasználni az egyetlen adódó bréklabdáját. Ezzel 44 perc után a 19 éves, selejtezős ázsiai rivális 6:3-ra megnyerte a nyitófelvonást.

A második szettben sokkal jobban játszott klubunk játékosa, háromszor is elvette ellenfele szerváját, míg ő csak egyetlen alkalommal bukta el a sajátját, így Babos 52 perc alatt 6:2-vel kiegyenlített. A döntő játszma első felében (2:2-ig) fej fej mellett haladtak a felek, azonban a legvégén egyértelműen fölénybe került a magyar lány, sorozatban négy játékot nyerve 6:2-vel lezárta a 2 óra 14 percig tartó a mérkőzést a legjobb 16 között.

A negyeddöntőben Timinek a román Elena-Teodora Cadar lesz az ellenfele.

W25-ös ITF-torna, nyolcaddöntő, Sarm el-Sejk (Egyiptom)
Babos Tímea (hetedik kiemelt)–Hong Ji Cody Wong (hongkongi, selejtezős) 3:6, 6:2, 6:2

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!