Kosárlabda női
Király Andrea

Tenisz: A tokiói olimpia újabb állomás lehet Fucsovics Marci sikeres útján (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.07.22 Frissítve: 2021.07.21 Tenisz

A világranglista 38. helyén álló játékost Nagy Zoltán kísérte el a japán fővárosba, a tréner a tőle megszokott higgadtsággal és határozottsággal beszélt a tenisz-palya.hu-nak az elvárásokról.

A július 24. és 30. között az Ariake Colosseumban sorra kerülő tornán a magyar színeket végül egyetlen olimpikon képviseli, mégpedig Fucsovics Márton, férfi egyesben. Az MTK Budapest játékosa korábban többször is kijelentette, számára nagyon fontos az ötkarikás részvétel, ezért örömmel készül pályafutása első olimpiájára.

A 29 éves játékos hétfő délután vágott neki a nagy utazásnak, edzője, Nagy Zoltán kíséretében. Másik mestere, Jancsó Miklós itthonról segíti majd a kis csapatot, ahogyan azt az utóbbi közel másfél évben kidolgozott körforgásos rendszer szerint már megszokhattuk. Az MTK Budapest szakemberét indulás előtt kérdeztük az ATP világranglista 38. helyén álló teniszező pillanatnyi formájáról.

−  Wimbledonból a második hét csütörtökjén jöttünk haza, és a következő keddig Marci ötnapos feltöltődésre szánt időszakkal pihente ki az addigi terhelést – ismertette játékosa programját Nagy Zoltán. – Ezt követően Jancsó Miklóssal a Park Teniszklubban, kemény pályán gyakoroltak, hiszen ez a felület vár ránk a japán fővárosban is.

− Milyen elvárásokkal vágnak neki az olimpiának?

− Nehéz számszerű eredményekben gondolkodni, hiszen a sorsolástól is sok függ. Ha kihozza magából a legtöbbet, ahogy azt általában szokta, akkor biztosan örömet okoz majd a magyar szurkolóknak. A múlt héten hosszabb teniszedzéseket végeztünk, valamint az erőnléti fejlesztésre is figyeltünk. A különböző ütések számát növelve hoztuk ismét fel alaptechnikáját a tőle elvárható szintre. A mozgása nagyon biztató volt ezen a borításon. Kíváncsiak vagyunk, milyen körülmények fogadnak minket Tokióban, hogyan zajlik majd az olimpia. Az utóbbi időszak alapján jó teljesítményre számítunk.

− A sorsolást említette, amely Wimbledonban sem volt ideális, Marci mégis karrierje egyik legszebb sikerét érte el.

− Ez így van, s bár sokan a Rubljov elleni újabb meccsre gondolnak, én azért az elejéről indulnék. Az olasz Sinner ellen kezdeni sem volt egyszerű feladat. De ha végignézzük az ellenfeleket, akkor Vesely kivételével valamennyien a szűk elitbe tartoznak. Nem voltak könnyű meccsek, de ezen a szinten ez már nem is elvárható, Marci pedig tökéletesen megoldotta a helyzetet. Végig a mozgását figyeltük, ami kifejezetten jó volt. A siker pedig szerintem több elemből épült fel. Nagyon figyeltünk a mentális felkészítésére, miközben hatékony játékstílust alakítottunk ki. Ez utóbbinak köszönhetően valamennyi találkozón talált valami fogódzót, amire biztosan építhetett. Szerintem végig nagyon magas színvonalon teniszezett.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!