Atlétika
Krizsán Xénia

Tenisz: a kapitány szerint a Davis-kupában a továbbjutás a cél Ukrajna ellen (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.09.10 Frissítve: 2022.09.09 Tenisz

Mint ismert, a magyar válogatott kapitánya, Nagy Zoltán előzetesen kijelölt keretében ugyanannak az öt embernek szavazott bizalmat (az MTK Budapestet képviselő Fucsovics Márton és Piros Zsombor mellett, Marozsán Fábián, Valkusz Máté, valamint Fajta Péter szerepel a csapatban) a jövő hét csütörtökön és pénteken Vilniusban rendezendő Ukrajna elleni Davis-kupa-párharcra, mint akik márciusban Ausztráliába utaztak. A szakember a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

– Mi ugyanabban a felállásban készülünk az ukránok ellen, mint amely legutóbb Ausztráliába utazott, ugyanakkor az ukrán keret nem tűnik valami acélosnak, még a legnevesebb aktív játékos, Ilja Marcsenko sincs nevezve. Gyaníthatóan biztos továbbjutást remél...

– Természetesen ebben bízom. Azt azért hozzátenném, hogy a kapitánynak lehetősége van megváltoztatni a csapat összeállítását, az még csak az első nevezés volt, amelyet keddig teljesíteni kellett. Meglátjuk majd, hogy Ukrajna milyen kerettel lép pályára, de ettől függetlenül a továbbjutás a cél.

– Elképzelhető, hogy Fucsovics Márton nem utazik Litvániába, mert ezt a feladatot nélküle is képes megoldani a válogatott?

– Remélem, hogy a legerősebb csapatra számíthatok, ebben benne foglaltatik, hogy Marci is ott legyen az ukránok elleni összecsapáson, ez a terv.

– Fucsovics formáját milyennek ítéli meg? Ebből a szempontból talán biztató, amit a US Openen mutatott.

– Így van, ugye volt egy kihagyása, vissza kellett zökkennie a kerékvágásba. A US Open előtti amerikai verseny után sok edzésen és edzőmeccsen vett részt, fizikai felkészítést kapott, és ez a hét hasznos volt. A korábbinál minden tekintetben jobb formában és állapotban van, amit meg is mutatott a New York-i mérkőzésein. Bízom benne, hogy a formája a jövőben is felfelé ível majd!

– Marozsán Fábián és Piros Zsombor is jól szerepelt mostanában, ilyenkor kellemes gondban van a kapitány, hogy mikor kit játszasson?

– Igen, látva a játékosok szereplését hétről hétre, azt mondhatom, hogy jó formában vannak. Fábi és Zsombi is inkább salakpályán érték el a jó eredményeiket az utóbbi időben, de a játékstílusuk megvan hozzá, hogy kemény borításon is jól szerepeljenek, illetve a megszerzett önbizalom biztos, hogy hozzátesz majd még a játékuk minőségéhez, színvonalához.

– Hogy néz ki pontosan a menetrend?

– Vasárnap utazunk és jövő héten csütörtökön, pénteken lesznek a mérkőzések. Azért szerettem volna időben odaérni, hogy hozzászokjunk a fedett kemény pályához, aminek a sebességét pontosan nem ismerjük. Ott is el tudjuk majd így végezni a kellő munkát, és helyt tudunk állni.

(Forrás: Nemzeti Sport)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!