Kézilabda
Dakos Noémi
Gálfi Dalma kivételével éljátékosaink pályára léptek kedden.
Elsőként a Lyonban szereplő Fucsovics Mártonnak szurkolhattunk, aki a franciaországi salaktorna első körében Sebastian Baez ellen kezdett. A világranglista 44. helyén álló ellenfél az első szettben 5:3-nál lépett meg, majd 6:4-re hozta is az etapot. A második felvonás sokkal szorosabb küzdelmet tartogatott, 6:6 után rövidítésre került sor, amit az argentin nyert meg 7:5-re, így sajnos Marcinak véget ért a verseny.
Lyon ATP-torna, első forduló
Baez S. (argentin)‒Fucsovics M. 6:4, 7:5
Másodikként Jani Réka mérkőzése következett, aki a Roland Garros selejtezőjének első fordulójában a dél-koreai Dzsang Dzseong Szu ellen harcolhatott meg. Sportolónk parádés kezdést produkált, 3:0-s előnyt alakított ki, és ugyan 5:4-re visszajött ellenfele, de egyenlíteni nem hagyta Réka a dél-koreait, elvette adogatását, mellyel 6:4-re nyerte az első játszmát. A második etapban 3:3-ig tartották egymással a lépést a felek, ám ezután Réka zsinórban háromszor nyert, így 6:3-as eredménnyel 2-0-ra a meccset is abszolválta.
Roland Garros selejtező, negyeddöntő
Dzsang Dzseong Szu‒Jani Réka Luca 4:6, 3:6
A folytatásban Babos Tímea párharca következett, aki a marokkói Rabatban zajló WTA salaktorna első körében az orosz Irina Kromacseva ellen szerepelt. Az első felvonás során 4:4-ig fej-fej mellett haladtak az ellenfelek, ám ezután Timi hozta az orosz adogatását és sajátját is, amivel nyerte az első szettet. A folytatásban ugyan rögtön behúzta Irina a saját adogatását, ám ezután Timi lehengerlő teljesítmény nyújtva 4:1-re ellépett, és a hátralévő két játszmát is behúzta teniszezőnk, így 6:1-re megnyerte az etapot.
Rabat WTA-torna, első forduló
Babos T.‒Khromacheva I. (orosz) 6:4, 6:1
Végül, de nem utolsó sorban Piros Zsombor Roland Garros selejtező meccsére került sor, aki a német Dominik Koepfer ellen mérkőzött. Az első szettet a világranglista 102. helyén álló ellenfél nyerte, ám a másodikban Zsombi irányította már a mérkőzést, 5:2-nél már csak egyetlen játszmára volt az egyenlítéstől. Azzal pedig, hogy 6:2-re nyerte a szettet, 1-1-re módosított a mérkőzés állását. Sajnos a harmadik felvonásban nem volt kérdés, Koepfer 6:1-gyel lezárta a mérkőzést.
Roland Garros selejtező, negyeddöntő
Piros Zs.‒Koepfer D. (német) 5:7, 6:2, 1:6