Atlétika
Nagy Marcell
Az újoncként szereplő játékosunk, Füle Mátyás megnyerte az utolsó, tét nélküli egyest, így a magyarok 4-0-ra legyőzték Törökországot a tenisz Davis-kupa keszthelyi osztályozóján, és februárban selejtezőt játszhatnak a DK-döntőbe jutásért.
Házigazdaként a magyar válogatott hibátlanul teljesített a párharc első három mérkőzésén, mivel pénteken Marozsán Fábián és Piros Zsombor (MTK Budapest), majd a szombati párosban Marozsán és Valkusz Máté sem vesztett szettet a keszthelyi Helikon Teniszcentrumban.
Az utolsó, immár tét nélküli egyesre Nagy Zoltán kapitány az újonc Füle Mátyást küldte pályára, aki az ellenfél negyedik számú játékosával, Ergi Kirkinnel csapott össze. Az MTK Budapest teniszezője 566. a világranglistán, míg riválisát a 341. helyen jegyzik.
A 24 éves Füle – aki néhány hete elődöntős volt az óbudai 15 ezer dolláros ITF-tornán – rögtön brékkel kezdett, ám az első öt gémből négyszer nem az adogató jött ki jobban. Egyre hosszabb labdamenetek következtek, 43 perc elteltével még csak 4:4 állt a nagyórán. A játszmát lezáró rövidítésben 2-2 után a megremegő Kirkin már csak egy pontot tudott hozni, így Füle nyerte a szettet.
A második felvonásban 4:2-ig kimerítő küzdelmet láthatott a közönség, közben a tűző nap is nehezítette a játékosok dolgát. A hatodik gémben a magyar újonc bréklabdánál remek fogadást ütve elvette ankarai ellenfele adogatását, innen pedig már nem volt visszaút a török számára. A találkozó 1 óra 54 percig tartott, a magyarok összesítésben 4-0-ra nyertek.
– Köszönöm azoknak, akik itt maradtak a meccsemre, még ha sokan azt se tudták, hogy ki vagyok – mondta boldogan lihegve Füle Mátyás. – Életemben először játszottam ennyi ember előtt, remek meccs volt, talán többet kellene itthon, Zala vármegyében játszanom.
A magyar válogatott az év elején Tatabányán 3-2-re kikapott a francia válogatottól a DK-selejtezőben, így osztályozót kellett vívnia. Ezt Keszthelyen sikerrel vette a törökök ellen, így jövő februárban ismét selejtezőt játszhat a DK-döntőbe jutásért. Az ellenfél a novemberi sorsoláson derül ki.
Eredmény:
Magyarország–Törökország 4-0
---------------------------------
Füle Mátyás–Ergi Kirkin 7:6 (7-3), 6:2
korábban:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté–Cem Ilkel, Altug Celikbilek 6:3, 6:3
pénteken játszották:
Marozsán Fábián–Altug Celikbilek 7:5, 6:2
Piros Zsombor–Cem Ilkel 6:2, 6:3
(Forrás: MTI; fotó: MTSZ)