Kézilabda
Kobela Tamara
Elkészült a sorsolása az Australian Open párostornájának, amelyben két játékosunk, Babos Tímea és Gálfi Dalma is érdekelt lesz.
Magyar részről idén csak a női teniszezők lesznek érdekeltek az Australian Open páros versenyszámában, és az első fordulóban egy továbbjutó már biztosan lesz a mieink részéről, ugyanis az MTK Budapest kiválósága, a négyszeres Grand Slam-bajnok (ebből kétszeres AO-győztes) Babos Tímea és Kristina Mladenovic kettőse Udvardy Pannával és a spanyol Aliona Bolsova Zadoinovval fog összecsapni a legjobb 64 között – számolt be a Magyar Tenisz Szövetség.
Az alsó ágon – a szintén mtk-s – Gálfi Dalma az amerikai Bernarda Pera oldalán kezdi meg szereplését Melbourne-ben, és ők sem ismeretlenek már egymásnak, hiszen a tavalyi US Openen a harmadik körig jutottak. Most a nyolcadik kiemelt Danilina, Mirza (kazah, indiai) páros ellen játszanak az első fordulóban.
Bondár Anna azzal a belga Greet Minnennel indul, akivel a 2022-es Roland Garroson negyeddöntőbe jutott, de már Wimbledonban és a US Openen is közösen léptek pályára. A nyitófordulóban a Rosolska, Routliffe (lengyel, új-zélandi) duóval találkoznak, leghamarabb a nyolcaddöntőben jöhet velük szembe magyar játékos.