Atlétika
Nagy Marcell
A magyar Davis-kupa-csapat kapitánya, Nagy Zoltán a németek elleni selejtezőt követően értékelte a látottakat.
– A bizakodásra okot adó péntek után a szombat viszonylag egyoldalú mérkőzéseket hozott. Hogyan látja a csapat teljesítményét a németek elleni párharcban?
– Már a sorsoláskor látszott, nem lesz könnyű dolgunk, illetve a nemzetközi média is ezt a párosítást tartotta előzetesen az egyik legszorosabb, várhatóan legmagasabb színvonalú mérkőzésnek – mondta a Nemzeti Sportnak a németek elleni selejtező végeztével Nagy Zoltán, a magyar Davis-kupa-csapat szövetségi kapitánya. – A felkészülés nem volt zökkenőmentes, Piros Zsombor csak kedden csatlakozhatott hozzánk, és tudtuk, hogy Marozsán Fábián nem százszázalékos, de így is velünk dolgozott. Fucsovics Márton és Valkusz Máté volt képes végig magas színvonalon készülni. Pénteken reménykedtem, hogy kettő nullával fordulhatunk, azért is mondtam a nap végén, hogy nem írtam volna alá az egy egyet, mert éreztem, a második nap a korábbi évekénél is nehezebb lesz, gondolva a franciák és az ausztrálok elleni selejtezőkre tavaly és tavalyelőtt. A német páros, Kevin Krawietz és Tim Pütz nagyon jól játszott, sebességben, kreativitásban, gyakorlatilag mindenben felülmúlta a mi kettősünket. Fábián és Máté később felvették a ritmust, de erre ráment egy szett. A második játszmában már jóval kiélezettebb párharc formálódott, melyet csak rövidítésben vesztettek el. A következő egyesmérkőzés előtt döntéskényszerbe kerültünk, Fábián sajnos nem tudta vállalni a játékot, az Ausztráliában összeszedett sérülése, illetve későbbi betegsége miatt nem volt topformában, azt kérte, inkább más játsszon helyette. Mátéra esett a választás, aki Melbourne-ben kiemelkedően teljesített, selejtezőből jutott fel a főtáblára, jó fizikai állapotban érezte magát, úgy érezte, képes vállalni az egyest. Zsombor is jelezte, hogy pályára lépne, de sajnos ő is beteg volt a hét elején, illetve egyelőre nem játszott sokat kemény borításon ebben az idényben. Döntést kellett hozni, és ez tűnt a legütőképesebbnek.
– A pénteki mérkőzéseken még egyértelműen versenyben voltunk, a szombati meccseken viszont nem volt esélyünk kiharcolni, hogy a világdöntő csoportkörébe jussunk. Mennyire mondható ez váratlannak?
– A számok makacs dolgok – amint említettem, az ellenfél két, párosranglistán top húszas játékosa sokkal összeszokottabb, a mieink elvétve játszanak párosversenyen, a tavalyi, törökök elleni osztályozó óta nem is léptek pályára ebben a felállásban. Fábián és Máté barátok, eddigi győzelmeiket zömmel úgy aratták, hogy sikerrel vitték magukkal az egyesben szerzett játéktudásukat, nagy teniszre képesek, ám ütőerőben, kreativitásban nehéz volt fogást találni a német kettősön. Előzetesen is éreztem, hogy ez lehet a legnehezebb mérkőzés, és sajnos nem volt mindenki százszázalékos – ha ilyen játékosok ellen kell felvenni a harcot, ahhoz szerintem százszázalékos állapotra van szükség, és lehet, hogy olykor még az sem elég. Márton pénteken magas színvonalú találkozón egyenlített, nagy küzdéssel győzött, ahogy Máté is harcolt, de nem tudott hasonlót megvalósítani.
– Említette Marozsán Fábián problémáit, aki jó formában érkezett Melbourne-ből, karrierje során először jutott harmadik körbe Grand Slam-tornán, de sérüléssel, betegséggel küszködött. Mennyire volt ez észrevehető a hét eleji felkészülésben, és mennyire számított előzetesen kockázati tényezőnek?
– Folyamatosan kaptam az információkat az állapotáról. Az Australian Open első hetét követő hétfőn érkezett haza, és két napra rá kapta el őt hányással, hasmenéssel járó betegsége, ez arra a hétre szinte lehetetlenné tette az edzést, csak annak végén végezhetett némi átmozgató tréninget. Vitamininfúziót is kapott, hogy kicsit erősödjön. Illetve az utolsó melbourne-i meccsén kisebb húzódása keletkezett a combközelítő izmában, bekötött lábbal játszott. Ez bizonyos pontokon, ahol gyors reagálásra van szükség, valószínűleg éreztette hatását, és ezt mondta az edzésen is. Ha mindez teljesen akadályozta volna őt, és lehetetlenné tette volna a szereplését, nem küldtük volna ki, de eleinte úgy érezte, vállalja a játékot, és mégiscsak ő produkálta a legjobb eredményeket a közelmúltban, a rutinja, ütőereje alapján szerepeltetni akartuk.
– Tehát akkor elsősorban az ő visszajelzései alapján született meg a döntés, hogy vállalja a párost, majd az egyest nem?
– Igen, így történt.
– Hogy született meg a döntés az ötödik meccsről? Úgy érzékeltem a helyszínen, hogy ez a jelenlévőket váratlanul érte, sokan haza is mentek.
– A két kapitány közös döntése alapján – ilyenkor, ha már nincs tét, akkor lesz mérkőzés, ha mindkét csapat játszani szeretne még. Szerencsésebb lett volna, ha Piros Zsombor egyesjátékossal vívja ezt a küzdelmet, eleinte az vetődött fel, hogy Dominik Koepfer játszik, de végül a németek változtattak.
– Tehát a keretbe beugró Maximilian Martererről nem is volt szó?
– Nem. Zsombort ki is zökkentette ez a helyzet, azt akartuk, ha már megmérkőzik, értékelhető meccset játsszon, ellenfele pedig inkább párosjátékos, aki kevésbé tudta magát belehelyezni a kialakult helyzetbe, így azért más pályára lépni. (Kevin Krawietz három és fél évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében játszott utoljára egyest ezt megelőzően, a Davis-kupában pedig korábban még soha – a szerk.) Természetesen Zsombor hozta a kötelező győzelmet.
(Fotó: Hegedüs Gábor)