Atlétika
Renner Luca
A korcsoportos magyar sakkbajnokságon szerzett ezüstérmével klubunk legelőkelőbb helyezését elérő Koltai Dóra a jövőben még nagyobb ostromokat tervez a táblán.
Legutóbb a korcsoportos magyar sakkbajnokságon szerepelt az MTK Budapest 16 éves játékosa, Koltai Dóra, aki ha már ott volt, klubunk legelőkelőbb helyezését érte el: másodikként végzett az U16-os lányok között. Az ezüstérem könnyen arannyá is fényesedhetett volna a hajrában, ám az utolsó fordulóban Dóri alulmaradt a torna első helyén kiemelt, végül bajnok Sulyok Eszterrel szemben.
– Utólag már teljesen elégedett vagyok ezzel a szerepléssel. Ha valaki a bajnokság előtt azt mondja, hogy második leszek, kiegyezem vele. Viszont hullajtottam el félpontokat, amelyek a végelszámolásnál sokat segítettek volna. Tulajdonképpen ezen múlt, hogy nem lettem első. A két nálam papíron erősebb ellenfelemmel vívott partikban jelentősen jobb állást hozhattam volna ki, de összeségében így is sikeres versenyként könyvelhetem el az ob-t.
Minden ilyen viadal a fiatal játékosunk fejlődését szolgálja. Bár hasonlóból a járványhelyzet beárnyékolta évben kevesebb akadt, azért lehetett miben előre lépni.
– A megnyitások szempontjából sokat javultam. Jobban emlékszem azokra a dolgokra, amelyeket megtanultam. A tervem továbbra is az, hogy sokkal támadóbban tudjak fellépni. De már egészen jól haladok. Ehhez egyrészt gyorsan szükséges számolni, másrészt mindig a támadólépéseket kell figyelni.
A budapesti Eötvös József Gimnázium tizedikes tanulója reméli, hogy a sportág online térbe történő visszahúzódása csak ideiglenes megoldás a kialakult helyzetben, hiszen sokkal jobban szereti a szemtől szembeni mérkőzéseket. Na, meg magát a közösséget is hiányolja, hiszen tíz éve fuvolázik és zenekarban játszik, sőt, az iskolájában szívesen hódol a kosárlabdázásnak is. Utóbbit csak szigorúan hobbinak tekinti, komoly célokat a sakkban tűzött ki a jövő évre.
– Mindenképpen el akarom érni a kétezer Élő-pontot. Szerencsére, már nincs messze. És korcsoportos bajnokságon is ugyanúgy a dobogóra szeretnék állni.