Atlétika
Nemes Rita

Taekwondo: „Szeretnénk elismertebbé tenni a szövetséget” – dr. Márton Zsolt Krisztián

Publikálva: 2021.07.13 Frissítve: 2021.07.13 Taekwondo

Szombaton a Magyar Taekwondo Szövetség tisztújító küldöttgyűlését követően az MTK Budapest szakosztályvezetője, dr. Márton Zsolt Krisztián vette át a szövetség irányítását, miután Patakfalvy Miklós leköszönt posztjáról. Zsoltot a kinevezéséről, a céljairól, valamint a sport népszerűsítéséről kérdeztük.

Megható, hogy engem ért ez a megtiszteltetés, hiszen a szövetség elnöke volt a mesterem, és gyakorlatilag az ő nyomdokaiba léphetek. Az általa lefektetett alapok nyomán próbálom tovább építeni a szövetséget. Felemelő érzés, hogy betölthetem ezt a pozíciót – mondta a szakember, aki arról is beszélt, milyen elképzelései vannak az elkövetkezendő évekre.

A fő cél az lesz, hogy elismertebbé tegyük a szövetséget, bővítsük a tagjaink létszámát, és hogy minél jobb eredményeket érjünk el. Utóbbit az érmek csillogásával és számával szokták mérni, de nagyon fontos az is, hogy milyen alapokból merítünk. Fontos alapot adhat, ha egészséges, fegyelmezett fiatalokat tudunk nevelni.

Taekwondo-szakosztályunk vezetője azt is elárulta, Salim Omar olimpiai szereplése is segítheti a sportág népszerűsítését.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Omar a családunkhoz tartozik. Hiszem, hogy segíti növelni a népszerűségünket az, ha jól teljesít az ötkarikás játékokon, de ez önmagában nem lesz elég. A sportág elismertségéért nekünk is tennünk kell, ehhez pedig növelnünk kell a létszámunkat. Az is elengedhetetlen, hogy a fiataloknak megfelelő példaképeket tudjunk biztosítani mind a sport, mind az életfilozófia tekintetében.

Zsoltot arról is faggattuk, mit tanult elődjétől, Patakfalvy Miklóstól.

Óriási kihívás lesz, de mellette nőttem fel és váltam férfivá, ezért folyamatosan ellátott tanácsokkal, és a tudásom nagy részét neki is köszönhetem. Természetesen továbbra is rendelkezésünkre áll, és segíti a szövetség munkáját, csak picit másképp.

Zárásként az újdonsült elnök arról is szót ejtett, hogyan fogja összeegyeztetni az MTK Budapestnél végzett szakosztályvezetői, illetve a Magyar Taekwondo Szövetségnél az elnöki munkát.

Nem kell befolyásolnia a két munkakörnek egymást. Pici szövetség vagyunk, a szakosztályvezetői feladatkör pedig teljesen más jellegű. Elnökként fontos beosztást töltök be, de mellettem lesz az elnökség, amelynek tagjaival együtt döntünk bizonyos kérdésekben. Az MTK Budapest a legeredményesebb egyesületté vált az utóbbi időben, és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ennek a folyamatnak én is részese lehettem. Igyekeztem én is hozzájárulni ehhez a munkámmal. Úgy vélem, nem lesz nehéz összeegyeztetni a két munkakört. Patakfalvy Miklósnak is volt MTK-s kötődése, ő is meg tudta oldani ezt a feladatot, így bízom benne, hogy nekem is sikerülni fog.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!