Kézilabda
Poczetnyik Luca
Parataekwondósunk nem volt százszázalékos állapotban, de így is vállalta a kontinenstornát.
A belgrádi Európa-bajnokságon az épek mellett a parasportolók is pástra léptek, D Kiss Zoltán (+88kg) a negyeddöntőben a török Mehmet Sarac ellen kezdett.
Jól indult magyar szempontból a negyeddöntő, D Kiss Zoltán kétszer is vezetett, de Sarac mindkétszer egalizált és fordított is, a meccs felénél 4-7 volt az állás. Zoli egy intéssel férkőzött közelebb a törökhöz. Másfél perccel a vége előtt jött az egyenlítés, de rögtön volt válasza Saracnak. Újra intették a törököt, aminek hála már csak egy pont volt a hátránya a magyar fiúnak (8-9). Óriási hajrát indítva Zoli fordított, de így is 12-12-ről mentek az utolsó tíz másodpercnek, ahol Zoli talált és 14-12-re megnyerte az éremről döntő ütközetet.
A sikerrel megvívott negyeddöntőt követően az elődöntőre D Kiss Zoltán nem tudott már kiállni. Sérülten vállalta az indulást az Eb-n, így is emberfelettit alkotott azzal, hogy az éremig eljutott. A szakvezetés nem kockáztathatta meg a sérülés súlyosbodását, így a semleges színekben induló Aliaskhab Ramazanov jutott a fináléba a parataekwondósok K44-es, +80 kg-os mezőnyében.
Forrás: Magyar Taekwondo Szövetség