Kézilabda
Mazák-Németh Csilla
Versenyzőnk a hétvégi teljesítményének elemzése mellett a jövő évi terveiről is beszél.
Hétvégén Dunaharaszti adott otthon a 2023-as országos bajnokságnak, ahol küzdelemben, formagyakorlatban és – az évek óta állandó programpontként jelen lévő – gyorsrúgásban hirdettek bajnokot a különböző korosztályok súlycsoportjaiban. Klubunk versenyzője, Patakfalvy Luca sem hiányozhatott a megméretésről, aki immáron kilencszeres magyar bajnoknak mondhatja magát. Lucával a hétvégi versenyről, illetve a jövőről beszélgettünk.
‒ Nagyon örülök, hogy újra el tudtam indulni az országos bajnokságon, ugyanis az előző két év – sérülés miatt – kimaradt számomra. Minden alkalommal nagyon jó hazai közönség előtt versenyezni, és megvédeni a bajnoki címemet. Kiválóan szervezett, zökkenőmentes verseny volt, évek óta nem zajlott ilyen sok sportoló részvételével a magyar bajnokság. Sikerült teljesítenem azt, amit elvártam magamtól, és boldog vagyok, hogy immáron kilencszeres magyar bajnok vagyok.
Mozgalmasan telt a 2023 sportolónk számára, aki mielőtt belevetné magát a munkába, tud pihenni is kicsit.
‒ Hosszú év van mögöttem, ez volt az utolsó versenyem idén, és most a következő két hét pihenéssel telik. Decembertől kezdődik újra az alapozás, a jövő évben pedig az elsődleges célom, hogy az Európa-bajnokságot minél fényesebb éremmel tudjam zárni. Az olimpiai kvalfikációs versenyen honfitársam, Márton Luana előttem jár, így arra nem tudok készülni. Szeretném minél jobban felépíteni magam a következő szezonra, hogy legalább olyan formába tudjak kerülni, amilyenben az Európa Játékokon voltam. Ami pedig nagyon fontos, hogy a pontgyűjtő versenyeket a lehető legjobban szeretném teljesíteni, hogy az Európa-bajnokságot jó pozícióból tudjam kezdeni.