Taekwondo: 18 évesen az aranyérmet célozza meg (LAPSZEMLE)

A szemtelenül fiatal Salim Omar eddig mindössze két felnőttversenyen indult, mindkétszer leiskolázta a mezőnyt, így magabiztosan készül az olimpiára.

– Melyik az igazi arca, amelyik fegyelmezett és koncentrált, vagy amelyik állandóan mosolyog?

– Többek szerint nem tűnök barátságosnak, sőt vannak, akik ijesztőnek tartanak. Persze ők csak azt látják, hogy másokkal harcolok – mondta a 18 éves Salim Omar, aki áprilisban hazánk első Európa-bajnoki címét szerezte taekwondóban, és Tokióban az első olimpiai aranyat is szeretné megnyerni. – Azonban ez nem igaz, alapvetően barátságos és nyitott személyiség vagyok, a koromból fakadó fiatalos lendülettel. Bárki odajöhet hozzám, biztosan el tudunk beszélgetni szinte bármiről.

– Milyen hatással van az emberi kapcsolataira az a rengeteg utazás, amit a versenyzés, valamint a Los Angeles és Magyarország közti ingázás igényel?

– Tizenkét éves korom óta versenyzek nemzetközi szinten, hozzászoktam ehhez az életmódhoz. Még a barátaim is tudomásul veszik, hogy sokszor nem vagyok a közelükben. A legnehezebb az anyukámtól és a lánytestvéreimtől való távollét, ezt nem könnyű feldolgoznom. Legutóbb az olimpiai kvalifikáció kiharcolása után voltam Los Angelesben – ahol anyukámék élnek –, de előtte, illetve utána is hónapokig nem találkoztam, találkozom velük. Más szempontból viszont szerencsés vagyok, hogy a testvéremmel, Shariffel és az édesapámmal készülhetek folyamatosan a különböző versenyekre.
– Igazán összetett a családi háttere, édesapjának tanzániai és magyar felmenői vannak, de dán színekben lett olimpia bajnok 1992-ben, majd Amerikában telepedett le. Ez milyen hatással volt az életére?

– Rendkívül komplex volt a gyerekkorom a nemzeti hovatartozás szempontjából. Mindig is büszke voltam a magyarságomra, nagyon menőnek tartom. A nagymamám rengeteg történetet mesélt az országról, Budapestről és a sok-sok élményéről, amelyeket ott átélt – ezek elősegítették, hogy kiemelt értékként tekintsek a magyarságomra. Ugyanakkor nem úgy nézek ki, mint egy átlagos magyar, és sokszor kell elmesélnem a történetemet az embereknek, hogy megértsenek. Fiatalabb koromban sajnos keveset tartózkodtunk Magyarországon, ez hátráltatott a nyelv elsajátításában. Most, hogy sokat vagyunk itt, és mindenhonnan a magyar beszédet hallom, már nagyjából megértem. Természetesen tanulom is, a következő lépés, hogy beszélni is tudjam.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Ezt olvastad már?