Tenisz
Gálfi Dalma
Szakosztályvezetőnk csupa pozitív jelzőkkel illette a belgrádi Európa-bajnokságon elért eredményeinket az MTI-nek adott interjújában.
Márton Zsolt Krisztián az MTI-nek még a szerb fővárosból nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a csapat ennyire eredményes még sosem volt kontinensviadalon a koreai eredetű olimpiai sportág történelmében.
‒ Fantasztikus és elképesztő, így tudnám összefoglalóan jellemezni a mieink teljesítményét, amelyet az elmúlt napokban nyújtottak a belgrádi Európa-bajnokságon.
A szövetség első embere, aki klubunk szakosztályvezetője is, a helyszínen követte végig mind az épek, mind az övékével párhuzamosan rendezett parataekwondós Európa-bajnokságot, melyen Salim Omar Gergely aranyat, Márton Luana és Józsa Levente pedig bronzot nyert, s ugyancsak harmadik lett a paraversenyző D Kiss Zoltán.
‒ Négy érmet viszünk haza a két Eb-ről, páratlan sikere ez a sportágunknak. A rajt előtt nem beszéltem darabszámról, csak azt szögeztem le, hogy csalódott lennék, ha egyetlen magyar taekwondós sem állna fel a dobogóra. Nos, nem kellett csalódnom.
Márton Zsolt Krisztián – aki csupán névrokona a 18 éves Márton ikreknek, a tavaly felnőttvilágbajnoki címig jutott Luanának és az ezúttal az Eb-n érem nélkül maradt korábbi junior Európa-bajnok, párizsi olimpiai résztvevő Vivianának – hangoztatta azt is, hogy roppant nehéz Európa-bajnokság volt az idei.
‒ Nagyon népes és igen sűrű, klasszisok sorát felvonultató mezőny állt rajthoz Belgrádban, hihetetlenül magas volt a színvonal. Már csak ezért is nagyon büszke vagyok a csapatra.
Hozzátette, hogy az igazán nagy feladat azonban még csak ezután következik.
‒ Jön a nyári párizsi olimpia, ott kell majd helytállni, a csúcsteljesítményt ott várom a három versenyzőnktől: Márton Vivianától, továbbá a tokiói ötkarikás játékokon ötödikként végzett, azóta világ- és három Európa-bajnoki elsőséget szerzett Salim Omartól és a Belgrádban második Eb-bronzát nyerő Józsa Leventétől egyaránt.
Forrás: MTI, Fotók: Magyar Taekwondo Szövetség