Atlétika
Nagy Marcell

Szombaton lesz a stadion bejáratainak névadóünnepsége

Publikálva: 2018.11.08 Frissítve: 2018.11.12 Labdarúgás

Az MTK Budapest az Új Hidegkuti Nándor Stadion bejáratait az MTK Baráti Körrel és a szurkolói csoportokkal egyeztetve, internetes szavazás után, egykori kiváló sportolóiról, Weisz Richárdról, Barna Viktorról, Tordasi Ildikóról, Török Gyuláról és Wichmann Tamásról nevezi el.

Az volt a cél, hogy a kapuk ne – korábbi – labdarúgóink nevét viseljék, hiszen a drukkerek kérése az volt, hogy az Új Hidegkuti Nándor Stadion szektorai kapják a focisták nevét. (Ez a szavazás is lezajlott a szurkolói csoportok bevonásával.)

A kapuk fölé világítótáblák kerültek az új megnevezésekkel, melyek kivitelezéséhez több szurkolónk is hozzájárult anyagilag, nevüket névtábla őrzi mind az öt bejáratnál.

A névadóünnepség november 10-én, szombaton, 16:00 órakor, az MTK Budapest-Puskás Akadémia FC labdarúgó-mérkőzés előtt lesz, melyre szeretettel várunk mindenkit a Salgótarjáni út-Brüll Alfréd utca sarkán elhelyezkedő 5-ös kapunál.

Az eseményen részt vesz dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest sportegyesület elnöke és Wichmann Tamás, a klub kilencszeres világbajnok kenusa.

Kérjük azokat, akik részt kívánnak venni az ünnepségen, és napijeggyel rendelkeznek, hogy csak azután lépjenek be a stadionba, miután a névadó lezajlott, mert a jegy csak egyszeri belépésre jogosít!
Jegyinformációk a szombati meccsre itt!

Szombaton lesz a stadion bejáratainak névadóünnepsége

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!