Atlétika
Jankovics Dániel

Szerencsét hozott Gedeon

Publikálva: 2014.11.18 Frissítve: 2014.11.18 Kézilabda

A női kézilabda NB I 9. fordulójában, a Vác elleni szoros, hazai mérkőzésen, megszerezte első bajnoki győzelmét az MTK Budapest.

A siker persze nem jött könnyen. Horváth Attila tanítványai győzelmi kényszerben léptek pályára, hiszen az ellen a Vác ellen kellett ismét bizonyítaniuk, melyet korábban elbúcsúztattak a Magyar Kupából.

Ráadásul az MTK Budapest sérülés miatt kénytelen volt nélkülözni Ines Houildit, a Vác viszont két felépült játékosát (Hornyák Dóra, Tóth Eszter) is pályára küldhette. Vagyis ez a Vác nem az a Vác volt, hanem egy erősebb és összeszedettebb csapat.

Ennek ellenére nem tudták kihasználni vendéglátójuk hibáit, akik így „büntetlenül” folytathatták hálóostromaikat. Az első félidőben a hazaiaknál a szélen Török Petra remekelt, de Blazek kapus is nagy napot fogott ki, több ziccert is hárított. A Vácban Hornyák Dóra volt az, aki magabiztosan értékesítette a büntetőket, de mezőnyben is értékes tagja volt a vendégcsapatnak. A félidőben 13-12-es hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

A második játékrészt a Duna-partiak kezdték jobban. Blazek elsőre átlövést védett, a kipattanót azonban Szondi összeszedte és bevágta a hazai kapuba. (13-13) Néhány perc múlva Wolf Alexandra harcolt ki büntetőt (14-13) A játék képe a továbbiak sem változott, folyamatosan ment az „adok-kapok”.  A két csapat közötti legnagyobb gólkülönbség 23-18-as állásnál volt, melyből később lefaragtak a vendégek.

A találkozót végül 25-23-ra nyerte az MTK Budapest, és ezzel a csapat megszerezte első győzelmét a bajnokságban.

MTK Budapest – Ipress-Center Vác 25-23 (13-12)

Horváth Attila, vezetőedző (MTK Budapest): – A korábbi meccseken sokszor közel jártunk a győzelemhez, de nem tudtunk átlendülni, most viszont sikerült. Igaz, nagyon sok hibával, de ettől függetlenül megszereztük a két pontot. Nagyon kellett ez a győzelem a csapatnak. Remélem, hogy ebből tanulunk és kellő lendületet ad a következő meccsekre. Kiemelem Petra Blazek, Török Petra, Valovics Nóra és Wolf Alexandra játékát.

MTK Budapest: Kurucz, Blazek, Kókai (kapusok) – Csuka, Horváth, Varga, Ábrahám, Balog, Szádvári, Fekete, Török, Barna, Kovács, Wolf, Valovics, Schmidt

Ipress Center-Vác: Balog, Bíró (kapusok) – Tóth, Hámori, Farkas, Pelczéder, Hansághy, Vesztergombi, Dakos, Stefanovic, Szondi, Katona, Hornyák, Drávai, Virág, Helembai

Játékvezetők: Bán, Szloska

Szerencsét hozott Gedeon

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!