Kézilabda
Dakos Noémi
Az alapszakasz gyengébb szereplése miatt, hetek óta az alsóházi rájátszás szereplője az MTK Budapest női röplabdacsapata. A kilencedik helyezést, amely az alsóház első helyének felel meg, könnyedén megszerezte a csapat, így nyugodtan készülhet a Miskolc elleni vasárnapi szezonzárásra.
Az MTK Budapest, akkora pontelőnnyel érkezett a 9-12. helyezésekért vívott rájátszásba, hogy gyakorlatilag hátradőlve is megszerezhette volna a kilencedik pozíciót. Oláh János vezetőedző tanítványai azonban korántsem lazsálták el a szezon befejezését, sőt a szakvezető szerint az MVSC elleni utolsó bajnoki mérkőzésnek is van fontos feladata, mégpedig hogy szépen búcsúzzanak közönségüktől a lányok.
– Nem jutalomjátékra készülünk, a Budaörs elleni legutóbbi fájó vereség után, ez szóba sem kerülhet! Rendet kellett rakni a lányok fejében hét közben, hiszen többen lélekben már lezárták a bajnokságot, amely csak most vasárnap ér véget – indította szigorúan mondandóját a rutinos mester. Ki kell jönnünk a gödörből, most félre kell raknia mindenkinek a közelgő vizsgák terhét, és a kisebb sérülések ellenére győznünk kell a szezonzárón. Szerencsére látom a dacot és az elszántságot a csapaton.
A bajnoki mérkőzés aktuális feladatain kívül, kicsit a múlttal és a jövővel is foglalkozott a szakember:
– Súlyos fiaskóként élték meg a lányok, hogy nem sikerült bekerülniük az NB I legjobb nyolc csapata közé, ami csak hajszálon múlt az alapszakasz végén. Közösen kellett feldolgoznunk a sikertelenséget, ami reményeim szerint sikerült. A legutolsó találkozón kívül pozitívan álltunk a rájátszáshoz, jöttek is a győzelmek. A héten a fejekben való rendrakáson kívül a kondicionális edzések kerültek előtérbe, hiszen kicsit már a következő idény feladataira is készülnünk kell.
MTK Budapest – Albrecht MVSC MVSI
2015. április 26. vasárnap 17:00, MTK Röplabda Csarnok, Budapest XII. Maros utca 33. (Bejárat a Szamos utca felől)