Röplabda
Dani Laura

Keresés

Szabadabb szerepkörben játszhat

Publikálva: 2020.08.27 Frissítve: 2020.08.27 Kosárlabda

Hegedűs Attilával, az MTK Budapest ELITE Basket felnőtt másodosztályú kosárlabda-bajnokságban szereplő férficsapatának egyetlen új igazolásával beszélgettünk arról, miként látja az együttes és saját maga jövőjét.

A férfi másodosztályú kosárlabda-bajnokság 12. helyén zárt az MTK Budapest ELITE Basket csapata a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért évadban, a nyáron pedig csupán néhány helyen változott az együttes összetétele. Az érkezők oldalán az U20-as csapatból felkerült Spiriev Artemonon, Kotschy Balázson és Láncos Krisztiánon kívül a BKG-Príma SE-ből igazolt Hegedűs Attilát találjuk. A 33 éves bedobónak több oka is volt, amiért végül Horváth Balázs együttesét választotta.

– Főleg az edző személye miatt jöttem ide, mert Bonyhádon még egy csapatban játszottunk, és teljes mértékben azonosulni tudok a kosárlabdázásról alkotott felfogásával. Hasonló a mentalitásunk, ő is nagy szenvedéllyel áll hozzá az új kihívásokhoz, és a pálya széléről is ugyanolyan elánnal végzi a munkáját, mint játékosként.

A jelentős rutinnal felvértezett kosaras hozzátette, pályafutása végéhez közeledve éppen olyan együttesre volt szüksége, mint az MTK ELITE Basket.

– A koromból adódóan lassan a játékoskarrierem végére is gondolnom kell. Az utolsó pár évemben mindenképpen olyan csapatban szerettem volna játszani, amelyben nagyobb szerep hárul rám, de emellett mégis kicsit szabadabban, családias légkörben végezhetem a feladataimat. Ez a csapat pont ilyen.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerinte mire lehet képes az egyre jobban összeszokott társaság az új évadban.

– Célunk a rájátszás elérése. Mindannyian bízunk benne, hogy ha továbbra is a szükséges hozzáállással tesszük a dolgunkat, akkor ez eredményekben is meg fog mutatkozni. A lehető legtöbb meccsen szeretnénk majd győzni.  

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!