Karate
Hárspataki Gábor
Hiába nem szerzett még idegenben pontot a Békéscsaba, nem lehetett biztosra fogadni a kiesés elől menekülő MTK győzelmét. Pár perc után 2-5 az Előrének, de a maradék 53 percet tíz góllal, 32-22-re hozta a csapat. Elodázhatatlanul nyernie kellett már az MTK-nak. Kikapott a Vác, a Mosonmagyaróvár, a Békéscsaba és a Debrecen is. Tömörült az alsóház, de még mindig két pont a hátrány.
Az MTK Budapest a bajnoki tabella utolsó előtti helyén állt a tizennegyedik forduló előtt, egy győzelemmel és két döntetlennel. A vendég Előre eddig tíz pontot gyűjtött a pontvadászatban, ez a nyolcadik helyhez volt elegendő. A békésiek azonban mind az öt győzelmüket hazai környezetben szerezték, idegenben eddig nem szereztek pontot.
A fővárosiak idei célja a biztos bennmaradás, a lila-fehérek pedig a középmezőnyben szeretnének végezni.
MTK Budapest – Eubility Békéscsabai Előre NKSE 34-27 (15-13)
Elektromos csarnok 200 néző
Vezette: Herczeg Péter, Südi Péter
MTK Budapest: Ignácz-Pethő, Blazek (kapusok) – Csuka (2), Horváth (1), Varga, Kollár-Ábrahám (2), Balog (6/2), Szádvári (5), Fekete, Török, Barna (7), Kovács Gréta, Wolf (7/3), Huildi (2), Valovics (2).
Vezetőedző: Horváth Attila
Eubility Group - Békéscsabai Előre NKSE: Sipeki, Terenyi (kapusok) – Gávai (5), Borbély, Bottó, Nyikolajenko (7), Gidai, Diószegi, Szögi (5/4), Szabó (5), Török, Walfisch (2), Kovács Anett, Glusica Leposava (3), Mézes, Sári. Vezetőedző: Avar György
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
Kiállítások 12 ill. 16 perc
Szép számú közönség előtt léptek pályára a csapatok. A találkozót a Békéscsaba indította, mindjárt volt két próbálkozásuk a hazai kapu előtt, melyből a második sikeres volt. (0-1) A második vendégtalálat után Kollár-Ábrahám Szilvia vágta be az MTK Budapest első találatát, majd Barna Éva egyenlített. A hazai öröm nem tartott sokáig, a 6. percben már három góllal vezetett a Békéscsaba. (2-5) Horváth Attila meccs eleji elégedettsége csökkent, hiszen Ines Huildi és Wolf Alexandra sárga lapot kapott, két hatalmas hazai helyzet kimaradt, majd Inest két percre leküldte a játékvezető. A mester arra kérte tanítványait, mozogjanak és beszéljenek egymáshoz.
A következő néhány percben Szádvári Krisztina szórta a gólokat (6-8), majd Ignácz-Pethő Renáta váltotta a kapuban Petra Blazeket. 8-9 után Wolf Alexandra remekelt a hazaiaknál, akik 12-12 után átvették a vezetést. Avar György, a vendégek vezetőedzője a 26. percben időt kért. Jól jött, mert a hazaiak is hosszas kupaktanácsot tarthattak. A 29. percben emberelőnybe került az MTK Budapest, Wolf Alexandra pedig örömmel értékesítette a megítélt hétméterest. Noha az utolsó percben Barna Éva is kétperces büntetést kapott, 15-13-as hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.
A második félidő MTK támadással indult, melyet Szádvári gólja követett (16-13). A hazaiak lelkesedése töretlen maradt, ami bosszantotta a csabaiakat. Utóbbiak néha Jiu-jitsu versenyzőket megszégyenítő mozdulatokkal vitték le ellenfelüket, vagy éppen lóbálták azokat a levegőben. Szádvári Krisztina, majd Csuka Alexandra többször is törölte mezével a padlót, emiatt gyakran jártak a vendégjátékosok a pálya szélére kétperces pihenőre. Eközben Horváth Attiláék kedvükre vethették be figuráikat. Az utolsó már percben zúgott a hazai szurkolók vastapsa, hiszen az MTK Budapest 34-27-re legyőzte a tabella nyolcadik helyén álló Békéscsabát.
A hazaiaknál az első félidőben Szádvári és Wolf húzta a szekeret, a második játékrészben pedig Barna és Balog állította megoldhatatlan feladat elé a békéscsabai védelmet. A vendégeknél Nyikolajenko és többé-kevésbé Szabó hozta az elvárhatót, a többi játékos beleszürkült a mezőnybe.
Horváth Attila, vezetőedző (MTK Budapest): – Rengeteget dolgoztunk rá erre a meccsre, és érezni lehetett a lányokon, hogy sikerre éhesek. Végre meg tudtuk csinálni, amit elterveztünk. Jól bírtuk – fejben is – a mérkőzést végig. Gratulálok a lányoknak, nagyszerű volt!
Avar György vezetőedző (Eubility Group-Békéscsabai Előre NKSE): – Gratulálok az MTK-nak. A védekezésünk ezúttal nem volt acélos, ezért könnyen tudtak gólt lőni, mellyel meg is nyerték a meccset. A célunk továbbra is a bentmaradás, a középmezőny már csak álom, de dolgozunk tovább.
Barna Éva játékos (MTK Budapest): – Fogalmam sincs, hány gólt lőttem. Sosem számolom, de annak örülök, hogy nem csak kettőig jutottam. És annak is, hogy túl vagyok a holtponton. A meccs elejétől kezdve láttam a csapaton, hogy mindenki akarja a győzelmet, még akkor is, ha az első öt perc kissé döcögős is volt. Hatvan percen keresztül küzdöttünk, hajtottunk; nem számított, hogy hány góllal vezetünk. Nagyon boldog vagyok és büszke a csapatra.
MTK Budapest Eubility Békéscsabai ENKSE