Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Sikerült a főtáblára jutni

Publikálva: 2020.11.01 Frissítve: 2020.11.01 Tenisz

Két óra negyvenöt perc kellett az üdvösséghez.

Klubunk teniszezője, Fucsovics Márton a párizsi keménypályás ATP-torna selejtezőjének döntőjében a világranglista 81. helyén álló, kanadai Vasek Pospisil ellen lépett pályára. Marci eddig egyetlen egyszer játszott a kanadai ellen, akkor salakon, a Roland Garroson nyert ellen három szettben.

Az első játszmában egy brékváltással 4:4-ig fej-fej mellett haladt a két teniszező. Ezt követően Pospisil semmire hozta a szerváját, majd Marci adogatásánál kihasználta első szettlabdáját, így ő került előnybe.

A második felvonásban már 4:1-re is vezetett Pospisil, de Marci nem adta fel, visszakapaszkodott, majd rövidítésben megnyerte a szettet.

Ez óriási lendületet adott egyesületünk kiválóságának: a harmadik játszmában viszonylag korán brékelni tudott, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, ezzel feljutott a torna főtáblájára.

ATP Paris Masters selejtező, döntő. Összdíjazás: 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint.
Fucsovics Márton–Vasek Pospisil 4:6, 7:6, 6:2

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!