Tenisz
Babos Tímea

Short track: „Kisebb sokkot kaptam” – Schönborn Melinda

Publikálva: 2022.04.16 Frissítve: 2022.04.16 Rövidpályás gyorskorcsolya

Fiatal gyorskorcsolyázónk, Schönborn Melinda rendkívül sűrű heteken van túl, hiszen előbb Vuokattiban az EYOF-on szerzett ezüstérmet, majd bemutatkozhatott a felnőtt mezőnyben a montreali világbajnokságon, ahol a hatodik helyen zárt a női váltóval. Melinda mesélt tapasztalatairól.

– Kezdjük az Európai Ifjúsági Olimpia Fesztivállal. Milyen volt Vuokattiban ez a verseny számodra?

Rendkívül jól éreztem magam, életre szóló élmény volt, hiszen teljesen más versenyszituációkat tapasztalhattunk meg. A mezőny hasonló volt, mint amit eddig megszoktunk, de teljesen más hangulata volt ennek a megmérettetésnek.

– Mik voltak a célkitűzések? Számítottál az éremre?

Éremesélyesként utaztunk, tehát szerettem volna egyéniben érmet szerezni, ami sikerült is. A váltóban is odaérhettünk volna a dobogóra, de a bukás miatt nem sikerült. Nem nagyon bánkódtunk emiatt, hiszen ez volt az első ilyen jellegű versenyünk.

– Utána pedig kiderült, hogy utazhatsz a felnőtt világbajnokságra. Mikor tudtad meg a jó hírt?

A kiutazás előtt egy nappal hívtak, mert Sziliczei-Német Rebekának pozitív lett a koronavírus-tesztje, és engem választottak helyette. Természetesen azonnal igent mondtam, és küldték is egyből az utazással kapcsolatos infókat. Kisebb sokkot kaptam, de nagyon boldog voltam, hogy mehettem.

– Mennyire voltál edzésben az EYOF után?

Egy hetet kihagytam, de pont az utazás előtti nap már technikáztam az MTK Budapest jegén, ami sokat segített.

– Milyen volt maga a verseny?

Leírhatatlan, soha nem tapasztaltam még ilyet: csodálatos volt a hangulat és hatalmas élmény volt a „B” döntőben korcsolyázni. Nagyon jól esett, hogy megkaptam a bizalmat, nagyon kedves és befogadó volt a felnőtt csapat. Rengeteget tanultam ezekből a napokból, hiszen láthattam, hogyan készülnek a sportág legjobbjai a futamokra. Picit izgultam is, de remélem, lesz még ilyen lehetőségem, és akkor higgadtabban tudok odaállni.

– Változtak ezután a hosszútávú célkitűzéseid?

Azt nem mondanám, de nagyon jó visszaigazolás volt ez az időszak számomra, hiszen látom, jó úton haladok, és ott a helyem a legjobbak között.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!