Atlétika
Szabó Beatrix

Short track: remekül sikerült az EYOF

Publikálva: 2022.04.09 Frissítve: 2022.04.09 Rövidpályás gyorskorcsolya

A magyar csapat sikeres EYOF-ot zárt, amihez rövidpályás gyorskorcsolyázóink is nagyban hozzájárultak, hiszen Schönborn Melinda ezüstérmet szerzett, míg Czank-Varga Benjámin pontszerző helyen zárt. A magyar csapat edzője, Szabó Krisztián értékelte a Vuokattiban történteket.

Motiváltak voltak a versenyzőink, hiszen az EYOF-ot ugyanúgy várják, várjuk mindig, mint a junior vébét vagy az ifjúsági olimpiát. A fiatalok korábbi eredményei alapján optimistán érkeztünk Vuokattiba, bíztunk a jó szereplésben. Mondhatom: elvárható volt a jó eredmény, a lányoknál a dobogós, fiúknál a 4-6. helyezések valamelyike. Be is jött, elégedettek vagyunk Somodi Maja és Schönborn Melinda három ezüstérmével; Granasztói Ádám és Czank-Varga Benjámin végül pontszerző lett. A váltót sajnálom, hogy nem jött össze, meglehetett volna az „A” döntő és ott a szintén nagyon szép eredmény, de ne legyünk telhetetlenek, derűlátó vagyok a jövőt illetően, az eredmények tükrében – értékelt a szakember.

Megyünk tovább. A korábbi EYOF-érmesek közül többen a felnőtt válogatott keretekbe is bekerülnek, és például már az idei, áprilisi felnőtt vébén is számolunk velük. Erre jó példa Talabos Attila, aki 2019-ben, Szarajevóban nyert aranyat Somogyi Barbarával és Bontovics Balázzsal, vagy ott van Jászapáti Péter ifi olimpikon, a mostaniak közül pedig a két érmes lány is elutazott Montreálba. Többen ott kopogtatnak az olimpiai csapat küszöbén. A jelenlegi utánpótlást nézve elmondhatjuk, hogy short track-ben jó a hátországunk, ott vannak a fiatalok, a kiválóan teljesítő jelenlegi felnőttsor mellett övék a jövő!

Forrás: olimpia.hu

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!