Atlétika
Nagy Marcell
Három korcsoportban is dobogóra állhattunk a junior országos bajnokság nyitónapján.
Pénteken kezdődött a rövidpályás gyorskorcsolyázók junior országos bajnoksága, a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban. Az első döntő a női junior „C” 1500 volt, ahol Szigeti Dórának köszönhetően ezüstéremnek örülhettünk.
Ugyanebben a számban, a junior „B” korcsoportban, a nőknél kettős MTK Budapest győzelmet láthattunk: Schönborn Melinda első, Dobrán Flóra második lett, míg Schönborn Virág a hetedik leggyorsabbnak bizonyult. A fiúknál Szilágyi Ábel negyedik, Imre Patrik ötödik, Czank-Varga Benjámin hatodik lett.
A junior „A” korcsoportban Dobrán Fanni és Zsang Yu Jie Dominik bronzérmet szerzett, Krausz Ármin ötödik lett.
Némi szünet után az 500 méter következett, ahol Szigeti Dóra ismét bejutott a döntőbe, és bronzérmet szerzett. A „B” korcsoportban Czank-Varga Benjámin nem talált legyőzőre, Schönborn Melinda második, Schönborn Virág harmadik lett.
A junior „A” mezőnyben, a hölgyeknél Dobrán Fanni harmadikként ért célba, csak úgy, mint a fiúknál Zsang Yu Jie Dominik. A napot aligha zárhattuk volna jobban, hiszen a vegyes váltóban kettős MTK siker született.