Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni
Klubunk rövidpályás gyorskorcsolyázója, Bontovics Balázs kitűnően kezdte a hazai rendezésű nemzetközi versenyt.
Hétvégén a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban rendezik a rövidpályás gyorskorcsolyázók ISU Junior Challenge-sorozat második állomását. Pénteken az első döntő a junior női 1500 volt, ahol Schönborn Melinda szerepelt a legjobban, a „B” döntőben az első helyen ért célba. Szigeti Dóra ugyancsak bejutott a „B” fináléba, de szabálytalanság miatt kizárták. A fiúk mezőnyében Czank-Varga Benjámin bejutott az „A” döntőbe, és a hetedik helyen zárt.
A felnőttek mezőnyében Nagy Netti a második helyet szerezte meg a kisdöntőben. A fiúknál újdonsült felnőtt országos bajnokunk, Bontovics Balázs bejutott a döntőbe, ahol a második helyet kaparintotta meg. Csapattársa, Szigeti Ádám a „B” döntőben volt a második leggyorsabb.
A nap végén, a vegyes váltóban a Schönborn Melinda, Szigeti Dóra, Czank-Varga Benjámin, Szilágyi Ábel összeállítású csapatunk bejutott a „B” döntőbe, ám sérülés miatt nem tudtuk befejezni a versenyt. Az „A” döntőben a Bontovics Balázzsal felálló magyar válogatott magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.