Kézilabda
Szőke Szonja

Short track: Bácskai Sára Luca a legjobb nyolc között esett ki Debrecenben

Publikálva: 2021.11.18 Frissítve: 2021.11.19 Rövidpályás gyorskorcsolya

Az MTK-s rövidpályás gyorskorcsolyázók közül Bácskai Sára Luca lépett jégre a világkupa-sorozat debreceni állomásának csütörtöki napján.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupa-állomásán klubunk sportolói közül Bácskai Sára Luca lépett jégre a Főnix Arénában, aki az 1500 m-es egyéni szám előfutamában szerepelt; 2:31.670-es idejével a harmadik helyen végzett, amellyel bejutott a negyeddöntőbe. – Pihenni szerettem volna az elején, majd ha úgy alakul, a végén robbantani. De a sors így hozta, ebből is látszik, nem kell mindig mindent előre eltervezni – mondta az MTI-nek Bácskai, aki 1500-on még nem indult a vk-ban.

A legjobb nyolc között sajnos nem sikerült a korábbi eredményét megismételnie, több mint öt másodpercet rontott, így a futam utolsó helyén végzett.
Bácskai az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy amíg bírta, addig vitte a lába, de a végén hiányzott a „kraft”".

Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!