Atlétika
Krizsán Xénia

Schmitt Pál újabb elismerése

Publikálva: 2020.02.07 Frissítve: 2020.02.07 Vívás – tőr/párbajtőr

Klubunk korábbi párbajtőrözőjének kézlenyomatát a Testnevelési Egyetemen állítják ki.

A magyar sport újabb több mint húsz kiválóságának kézlenyomatát készítették el a Testnevelési Egyetemen abból a célból, hogy azokkal egészítsék ki a május 6-án, a Magyar Sport Napján újra felállítandó Magyar Sportcsillagok Falát – adta hírül a Testnevelési Egyetem hivatalos honlapja. 

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora az ünnepségen tartott beszédében felidézte, hogy 2015. október 15-én leégett az egyetem atlétikacsarnoka, melynek falán 166 magyar sportoló tenyérlenyomata volt megtalálható, és azok közül mintegy 70-80 megsemmisült a tűzben. Amint elhangzott, a gyűjteményt Mocsai Lajos kezdeményezésére a Hemingway Alapítvány hozta létre még 1993-ban. Alapítója George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának korábbi tulajdonosa volt.

Annak idején a Testnevelési Egyetemen méltó helyre került azoknak a sportolóknak és edzőknek a kézlenyomata, akik sokat tettek a magyar sportért. Csak olyanoké kerülhetett fel a Magyar Sportcsillagok Falára, akik sportolóként vagy edzőként világszínvonalú teljesítményt nyújtottak – hangsúlyozta a rektor, aki hozzátette, hogy a jövő szempontjából is fontos a hagyományok megőrzése.

A csütörtöki ceremónia egyik szereplője klubunk korábbi kiváló párbajtőrözője, Schmitt Pál volt.

(Forrás: tf.hu/Fotó: Szalmás Péter)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!