Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Sakk: nyolcadik Világsakkfesztivál: 3000 látogató a Várban

Publikálva: 2022.10.11 Frissítve: 2022.10.11 Sakk

Háromezer látogatót és több tízezer online nézőt vonzott a szombati nyolcadik Világsakkfesztivál, amelyre 15 országból érkeztek előadók a Nemzeti Galériába.

A sakk ünnepének híre a tengerentúlra is eljutott: egész New York követhette a Time Square hatalmas kivetítőjén minden idők legjobb női játékosának, az eseményt szervező Polgár Juditnak nyertes lépéseit egy ikonikus játszmából a jelenlegi világbajnok ellen. Idén a szervezők azt a célt tűzték ki, hogy felhívják a társadalom figyelmét a lányok szerepének fontosságára a különböző tudományos területeken - áll a Világsakkfesztivál hétfői közleményében.
Az idei fesztivál vezérfonalát a Nők a sakkban, nők a tudományban téma adta. Az azonos című programban mások mellett, David Smerdon ausztrál egyetemi professzor, sakk nagymester „Tények és mítoszok” című előadásában a sakk és a nemek kapcsolatáról beszélt, Rita Atkins matematikus, nemzetközi mester pedig arról tartott előadást, hogy az egynemű iskolai oktatás hogyan növeli a lányok önbizalmát és érdeklődését a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics)-tárgyak iránt, és ez hogyan befolyásolja döntéseiket a továbbtanulásban, Barabási Albert-László hálózatkutató a nők tudományos életben betöltött szerepéről szóló beszélgetésén elárulta: – Kutatások támasztják alá, hogy bár egyre több nő helyezkedik el a tudományos szakmákban, a nemek közti szakadék ennek ellenére érezhetően növekszik. Ez alapján úgy tűnhet, hogy a nők egy idő után eltűnnek a tudományos pályáról, ami miatt a férfiak felé billen a mérleg, pedig sokszor egyszerűen az történik, hogy a tudománynak a nagyközönség számára egy kevésbé látható területén folytatják a munkát: például igazgatói pozícióba kerülnek vagy dékánok lesznek egy egyetemen.

Fontosnak tartom, hogy a lányoknak legyen lehetőségük szabadon választani. Ne szűkítsük le előttük a területet. A tehetségem kibontakozásában a teljes szülői támogatásnak kulcsszerepe volt. Szeretném, ha a tudományos érdeklődést a társadalom a lányok esetében is természetesnek venné, amihez ösztönzésre és jó példákra van szükség – mondta Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója, az MTK korábbi sportolója.

Az előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett a családok betekintést nyerhettek a Polgár Judit Módszerbe, melynek célja a négy és tíz év közötti gyermekek játékos, inspirációs alapú komplex képességfejlesztése a sakk segítségével, a hagyományos oktatás keretein belül.
2024-ben Budapest ad otthont a sakkolimpiának. Ehhez kapcsolódóan a szervezők vegyes páros csapatokkal „hand and brain” tornát rendeztek a jelen és a közelmúlt kiemelkedő játékosai, például, a világranglistán 7. Anish Giri részvételével, amelyet a Team Dracarys (Polgár Zsófia és Yona Kosashvili) nyert meg.
A fesztivál keretein belül tartották meg az Európai Sakkszövetséggel (European Chess Union, ECU) közösen a „Sakk az oktatásban” nemzetközi konferenciát, melynek idei fővédnöke, Georgia oktatási és tudományos minisztere, Mikheil Chkhenkeli beszédében kiemelte: "A sakk bizonyítottan az egyik legerősebb eszköz, amit a gyermekek kezébe adhatunk, hogy sikeresen teljesítsenek az iskolában és az életben."

Forrás: MTI

Sakk: nyolcadik Világsakkfesztivál: 3000 látogató a Várban

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!