Atlétika
Jankovics Dániel

Sakk: mindhárom színű éremből jutott a korcsoportos ob-n

Publikálva: 2021.08.07 Frissítve: 2021.08.07 Sakk

A fiatalabb sakkozók tapolcai országos bajnokságán Mátyássy Lázár arany-, Tóth Lili ezüst-, Kiss Inez bronzérmet szerzett a korcsoportjában.

Hétfőn vette kezdetét és pénteken ért véget a három fiatalabb korosztály (U8, U10, U12) országos sakkbajnoksága, melynek a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központ adott otthont.

Az eseményen hétfordulós, svájci rendszerű versenyen döntötték el a gyerekek egymás között a helyezéseket. A bajnokságnak komoly tétje is volt, hiszen az egyes korcsoportok győztesei a korosztályos világ-, a második helyezettek az Európa-bajnokságra nyertek részvételi jogot.

Az U12-es fiúk között mondhatni, hogy rajt-cél győzelem született, hiszen az MTK Budapest ígérete, Mátyássy Lázár a legmagasabb értékszámmal kezdte meg a bajnokságot, melyen csupán egyetlen mérkőzést adott döntetlenre, így 6,5 ponttal zárt az élen az egyaránt a Kőbánya SC-t képviselő Földes Márton (5,5) és Varga Boldizsár (5,0) előtt. Egyesületünk másik játékosa a korcsoportban, Tóth Rafael 2,5 ponttal a 21. helyen fejezte be a versenyt.

A lányok mezőnyében Beznicza Mirának a két remije mellett az is belefért, hogy az utolsó partiját elveszítse. A keszthelyiek fiatalja 5 pontot gyűjtve lett aranyérmes, míg egészen a negyedik helyig 5 pontot értek el a játékosok, így a Bucholz-szám döntött arról, hogy az MTK-s Tóth Lili ezüstérmet szerzett Szarvas Nóra (Kőbánya SC), és szintén a klubunkat erősítő Tóth Tímea előtt. Tóth Fanni a 14. helyen végzett.

Az U10-es viadalban a fiúk között Bod Márton (Barcza Gedeon SC) is egyszer játszott döntetlent, így 6,5 ponttal fölényesen nyerte meg az ob-t, az MTK-s Shen Yiyun 2,5 pontot gyűjtve a 20. lett. Ugyanitt a lányok versenyében a remekül kezdő dunaharaszti Farkas Sára a végén két döntetlent játszva is bajnok lett 6 ponttal, míg a kisújszállási Balogh Borbála 5 ponttal érdemelt ki az ezüstérmet. A harmadik helyen az MTK Budapest-reménység Kiss Inez zárt 4,5 ponttal – az azonos pontszámokkor „elővett” magasabb Bucholz-számmal. Inez jól hajrázott, és az utolsó két fordulóban Balogh Borbálát legyőzte, a bajnok Farkas Sárával pedig döntetlent játszott.

A legfiatalabb korosztályban a fiúk között Hegedüs Bernát (Sakkmatyi SE) nyert aranyérmet 6,5 ponttal, klubunk fiatalja, Tóth Jonatán pedig éppen csak lemaradt az éremről, miután ugyanúgy 4,5 pontot gyűjtött, mint a harmadik helyezett – negyedik lett, Szakolczai Alex pedig 4 ponttal a hatodik. Az U8-as lányok csak öt fordulót játszottak, miután öten neveztek a versenyre. A győztes Medvegy Mária (TFSE) lett 3 ponttal, az MTK-t képviselő Kiss Villő a negyedikként végzett.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!