Atlétika
Krizsán Xénia
Az MTK Budapest csapata 7,5–4,5 arányban legyőzte a Magyar Sakkvilág SMS-t az NB I Charousek-csoportjának harmadik fordulójában.
Az NB I Charousek-csoportjának harmadik fordulójában a Magyar Sakkvilág SMS-t látták vendégül klubunk fiataljai (az október végén ifjúsági csapatbajnokságot nyerő együttesből Juhász Ágoston kivételével mindenki asztalhoz ült). Az MTK-sok átlagéletkora alig volt több mint 16 és fél év, ennek ellenére érett játékot mutattak be a rutinos játékosokat is a soraiban tudó SMS-sel szemben.
Ez az eredményen is meglátszódott: Öngüt Tamás Günes, Gehér Koppány, Fodor Balázs, Mátyássy Lázár és végül Tóth Lili is megnyerte a partiját, Kovácsy Barnabás, Marosi Levente, Bokorovics Bertalan, Virág Bálint és Koltai Dóra döntetlent játszott, mellettük mindössze Szalay-Őcsák Bánk és Gergely Dániel maradt alul aktuális ellenfelével szemben, szoros mérkőzéseken.
A diadallal az MTK Budapest továbbra is hibátlan mérleggel áll, a tizenegy csapatos bajnokság tabelláján pedig jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el (ehhez hozzá kell tenni, hogy a második fordulóban szabadnapos volt együttesünk, így eggyel kevesebb mérkőzéssel áll az összevetésben). A következő körben, két hét múlva Szombathelyre utaznak a fiatalok.
NB I Charousek-csoport, 3. forduló:
MTK Budapest–Magyar Sakkvilág SMS 7.5–4.5
A meccs részletei ITT olvashatók.